Pesti Srácok

Nagyon tepernek Brüsszelben, hogy Orbán Viktor ne tarthasson beszédet az Európai Parlament előtt

null

Az Európai Unió soros elnökségét ellátó kormány miniszterelnöke hagyományosan beszédet tarthat az Európai Parlament előtt, ahol felvázolja a fél éves programot. Orbán Viktor is jelezte az EP napirendjét meghatározó testületnek, hogy a jövőhéten megtartaná a beszédét. Az EP viszont kifogásokkal tartja távol a kormányfőt Strasbourgtól.

Az unió soros elnökeként a kormányfők szokásosan beszéde tartanak az Európai Parlament előtt, ahol felvázolják a terveket, amiket a hivatali idejük alatt véghez akarnak vinni. Orbán Viktort azonban nem engedik a plénum elé, hogy beszéljen a "Make Europe Great Again" kampány részleteiről – írja a Világgazdaság.

A magyar miniszterelnök már több időpontot is megadott az EP-nek, amikor Strasbourgba tudott volna utazni, hogy megtartsa a beszédét. A testület azonban különböző kifogásokkal eddig elodázta, hogy Orbán Viktor szóljon a képviselőkhöz. Az EP azt állítja, hogy nem tudnak helyet szorítani a kormányfőnek a napirendben.

Mondhatni hagyománynak számít, hogy a miniszterelnökök az EP elé állhatnak, amikor átveszik a soros elnöki tisztséget. Orbán Viktor adminisztrációja azt jelezte Strasbourgnak, hogy július 16-17.-én lenne számára alkalmas a beszéd megtartsa. A magyar miniszterelnök az elmúlt hetekben beutazta a fél világot, járt Kijevben, Moszkvában, Pekingben, illetve jelenleg Washingtonban van a NATO-csúcstalálkozón.

PestiSracok facebook image

Az EP napirendjét meghatározó testület, az Elnökök Tanácsa (az Európai Parlamenti pártok frakcióvezetői) azt állítják, hogy Orbán Viktor beszédét nem tudják belesűríteni a napirendbe. Egyes források szerint jelenleg az EP-nek túl sok dolga van, így egy újabb napirendi pontot nem tudnak besűríteni sehová. Többek között az EP-nek olyan dolgokkal kell foglalkoznia, mint az Ursula von der Leyent megerősítő szavazás. Az Európai Bizottság elnöke az újabb ciklusára készül. A jövő heti plenáris ülés napirendjét július 11-én, csütörtökön határozzák meg. Egyes információk szerint az utolsó pillanatban még kiderülhet, hogy az EP képes helyet szorítani Orbán Viktornak, hogy megtartsa a soros elnöki beszédet.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.