Pesti Srácok

Ők építik Magyar Péter holdudvarát

Ők építik Magyar Péter holdudvarát

Még a 444 is kíváncsi volt arra, kik is valójában a Tisza Párt királycsinálói, hiszen, bár látszólag Magyar Péter „egyszemélyes show”-ként csinálta végig a kampányt, a tetemes háttérmunkát valakinek el kellett végeznie. A portál szerint Magyar Péternek a szervezésben két fontos segítője volt, egyikük a pártvezér sajtósaként és asszisztenseként lett ismert, a másikuk ugyanakkor teljesen háttérben maradt. Ettől függetlenül kettejük szakmai életútja "a Világgazdasági Fórum fiatal vezetőknek szóló nemzetközi szervezetében találkozott". Az ellenzéki sajtó egyébként már több más érdekcsoporttal is összeboronálta Magyar Pétert, csak a külföldi kapcsolatokat nem akarják valahogy megtalálni.

A cikk kapcsán a 444 megkereste különben Seprenyi Anitát, aki a Tisza Párt sajtósa és Magyar Péter asszisztense, valamint a háttérmunkás Farkas Dezsőt, akik mindketten elismerték, hogy a kampányban sokat segítettek Magyarnak. Seprenyi megjegyezte, még csak most formálódik, hogy ezután kik lesznek a pártépítő csapatban, Farkas azt hangsúlyozta válaszában, hogy csak a választásokig segítette Magyar Péter munkáját.

A két szervező közül a 444 számára is Farkas Dezső volt, a 35 éves üzletember, aki gyerekként, még 2001-ben a Fidesz körül sertepertélt, amikor egy bőrlabdát hordott végig az első Orbán-kormány miniszterei között Vörsön, a kihelyezett kormányülésen, ahol apja polgármester volt. A Corvinuson végzett Farkas két hallgatótársával Hajas Ádámmal és Somlyai Lászlóval alapította meg a Jövőt Építők Generációja (JÉG) nevű egyesületet, egyfajta diákszerveződést 2015-ben. Ezzel párhuzamosan több, részben fiatalokat célzó, de kevésbé sikeres startupot indított, többek közt az AndYou Media fiataloknak szóló digitális és print magazint, valamint a Cégjelző elnevezésű, különben még Év technológiai megoldása díjat is elnyert programot. A Kft. az utóbbi három évben 38-49 milliós bevétel mellett maximum 800 ezer forint körüli nyereséget ért el. Farkas

PestiSracok facebook image

Ezzel párhuzamosan tovább működött a JÉG is, amely évente megrendezte a Mentorest-eseményt, ahol "szakmájukban kiemelkedő szakemberekkel" vacsorázhatnak együtt kiválasztott fiatalok. A 444 kiderítette,

Ez adhatja a JÉG és Farkas által kiépített holdudvart.

Forrás: 444.hu; fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.