Pesti Srácok

Orbán Balázs: talán a modern kor előtt volt olyan utoljára, hogy hazánk ilyen szintű világpolitikai folyamatok alakításában tudott közreműködni

null

Orbán Viktor békemissziójáról, az azt követő nemzetközi visszhangról és a Trump-merényletről is beszélt legújabb interjújában Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország súlya a világpolitikában történelmi szinten is magasan áll, és kár próbálkozni, mert hazánkat nem lehet elhallgattatni.

Orbán Balázs a Mandinernek adott interjújában elsőként a kormányfő békemissziójára tért ki. Mint mondta a misszió célja az ukrajnai háború rendezése. Arra vonatkozóan, hogy miért vállal egy tízmilliós ország vezetője ilyen szerepet egy nagyhatalmi konfliktus megoldásában a miniszterelnök politikai igazgatója úgy válaszolt:

Mint mondta, Orbán Viktor kijevi látogatása nem csupán egy gesztus volt, hanem a béke előmozdítását célzó konkrét lépések megtételére irányult. Magyarország eddig is jelentős segítséget nyújtott Ukrajnának, például menekülteket fogadott be, iskolákat épített újra, és részt vett Kárpátalja fejlesztésében.

PestiSracok facebook image

Orbán Balázs szerint a jelenlegi harci helyzet egyre súlyosabb, miközben az Egyesült Államokban és Európában befagyott a háborúhoz való viszonyulás. Az EU az amerikai politikát követi, és hiányzik egy kidolgozott, reális helyzetértékelésen alapuló alternatív stratégia. Ha senki nem tesz le egy ilyen stratégiát az asztalra, a vérengzés akár még hónapokig, évekig is eltarthat.

Az ukrán–magyar viszony kapcsán a Orbán Balázs szerint mindkét ország érdekelt az együttműködésben, és tárgyalások folynak egy átfogó megállapodás érdekében. A magyar fél elkötelezett a konfliktusok megoldása mellett, ahogyan más szomszédos országokkal is sikerült együttműködést kialakítani. A teljes interjút ITT olvashatják.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.