Pesti Srácok

Orbán Viktor: nem meggyőzni akartam Volodimir Zelenszkijt, hanem tájékozódni az álláspontjáról

null

Orbán Viktor miniszterelnök a Die Weltwoche című konzervatív svájci lapnak adott interjúban kijelentette, hogy kijevi látogatásán nem meggyőzni akarta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hanem tájékozódni arról, "hol vannak a határai" a kijevi álláspontnak a békefolyamatra vonatkozóan.

Az ukrán államfővel kedden folytatott megbeszéléséről a magyar miniszterelnök egyebek között elmondta: a tárgyalás során arra törekedett, hogy a két ország közti "nem túl virágzó" kapcsolatot maguk mögött hagyják, és a jövőre koncentráljanak. Emlékeztette Zelenszkijt arra, hogy Ukrajna területén nagyszámú magyar közösség él, különösen az egykoron Magyarországhoz tartozó területeken. Hangoztatta, hogy Ukrajnának be kell tartania az uniós csatlakozáshoz szabott kritériumokat, köztük az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartását, hozzátéve, Kijevnek ehhez cselekvési tervet kell készítenie, amely segít, hogy előrehaladjon a csatlakozási tárgyalásokon, de az Ukrajnában élő magyar közösség számára is előnyös. A magyar miniszterelnök elmondta, nem meggyőzni akarta Zelenszkijt, és konkrét javaslatot sem állt szándékában tenni. Feladatául azt tűzte ki, hogy a békét célzó egyeztetés során jobban megismerje az ukrán elnök álláspontját és annak határait. Megerősítette, hogy a soros EU-elnökséget jelenleg betöltő ország kormányfőjeként célja egy jelentés elkészítése az Európai Tanács részére a béke lehetőségeiről. Már több, béketárgyalásra és a konfliktus megoldására törekvő javaslat is született, emlékeztetett, de ezek elfogadása akár hónapokba is telhet, amire jelenleg nincs idő, hiszen minden nap emberek halnak meg. Ennek okán arra kérte Zelenszkijt, hogy változtassanak a sorrenden, először gondolkodjanak egy tűzszünet megkötésében, és utána következhetnek a tárgyalások a békefolyamatról. Orbán Viktor kifejtette:

Leszögezte: Zelenszkij megértette Magyarország álláspontját, és felvázolta a saját álláspontjának határait a jövőbeli döntések terén.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá a miniszterelnök. Előre be nem jelentett kijevi útjával és a háború lezárásával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: aki irányítani akarja az eseményeket, az sohasem lesz sikeres, aki hasznos akar lenni, segíteni akar másokon, előbb "engednie kell az egójából".

-szögezte le.

-emelte ki Orbán Viktor.

-fűzte hozzá. Az Európai Unió külpolitikai hatalomként való fellépéséről elmondta, hogy minden a nagy európai országok vezetőin múlik. Úgy vélte, hogy amíg a németek, a franciák és az olaszok nem fognak össze, és nem tesznek egymásnak javaslatokat, nem hoznak közös döntéseket, és túl sokat foglalkoznak az uniós pozíciók elosztásával, a pillanatnyi politikai helyzettel és álláspontokkal, addig nem lesz változás. Mint mondta, ezért járt nemrégiben Berlinben, Rómában és Párizsban, ezért indította el a békemissziót: hogy meggyőzze az európai vezetőket arról, hogy fel kell vállalniuk a legfontosabb döntések meghozatalát, különben Európa eltűnik a nemzetközi színtérről.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.