Pesti Srácok

Pedro Sánchez is érintett lehet felesége korrupciós ügyében

null

Pedro Sánchez feleségét pénteken hallgatják ki az egyik madridi bíróságon befolyással üzérkedés és korrupció gyanúja miatt, melyben felvetődött a miniszterelnök érintettsége is.

Folytatják a szocialista spanyol kormányfő feleségének bírósági kihallgatását. Begona Gómeznek péntek délelőtt kell megjelennie a bíró előtt, mert befolyással üzérkedéssel és üzleti korrupcióval gyanúsítják. Eredetileg július 5-re idézték be, de akkor végül ismeretlen okból megszakították és elnapolták a meghallgatását.

Az ügyében eljáró bíróság ismét engedélyezte, hogy a nő a pozíciójából fakadóan kedvezményben részesüljön, és a főbejárat helyett a garázson keresztül lépjen be az épületbe.
Ezt az intézkedést az indoklás szerint azért hozták, hogy biztosítsák Gómez és a többi résztvevő biztonságát, valamint a bíróság zavartalan működését. Sánchez felesége ezúttal is kérvényezte, hogy vallomástételéről ne készítsenek videofelvételt, csak hanganyagot. A bíró azonban ezt várhatóan ugyanúgy elutasítja majd, mint legutóbb.

Haverok helyzetbe hozása a vád

PestiSracok facebook image
A spanyol kormányfő neje az elmúlt években a pozícióját kihasználva állami szerződésekhez és támogatásokhoz segíthetett hozzá olyan cégeket és magánvállalkozókat, amelyek és akik az ismeretségi körébe tartoznak. Egyebek mellett felvetődött, hogy közreműködött az Air Europa megmentésére szánt állami támogatás odaítélésében, de a madridi Complutense Egyetem könyvvizsgálója is azt állítja, hogy Gómez legalább egy szabálytalan szerződést kötött a Versenyképes Társadalmi Átalakulás Tanszékének igazgatójaként a Making Science nevű technológiai vállalattal, amely a tanszék beszállítója. Az egyetem szerint a nő figyelmen kívül hagyta az érintett állami szerződés előkészítésére és odaítélésére vonatkozó előírásokat. A bíróság a napokban már kihallgatott egy az ügyben érintett vállalkozót, Carlos Barrabést, akinek cége több közbeszerzési szerződést is elnyert az elmúlt években. Azt vallotta, hogy Pedro Sánchez felesége két ajánlólevelet írt alá neki, majd hozzátette azt is, hogy a koronavírus-járvány után kétszer találkozott a kormánypalotában a miniszterelnökkel és a feleségével.

A férj tudhatta mi történik

A jobboldali Vox szerint utóbbi megerősíti azt a gyanút, miszerint a kormányfő mindvégig tisztában volt felesége lépéseivel, sőt nem kizárt, hogy ő maga is részt vett a szabálytalan szerződések létrehozásában.

Pedro Sánchez továbbra is állítja, hogy a felesége elleni feljelentés szélsőjobboldali álhíreken alapszik. Ezzel kapcsolatos felháborodásának hangot adva a szerdai kongresszusi ülésen bejelentett egy úgynevezett regenerációs tervet, amelynek fő intézkedései között szerepel a spanyol média átvilágítása és nagyobb felügyelete. A miniszterelnök egyebek mellett úgy tervezi megállítani a hamis hírek terjedését és erősíteni a hiteles tájékoztatást, hogy törvénnyel kötelezi a sajtóorgánumokat arra, hogy közzétegyék részvényeseik és támogatóik nevét. Emellett közölte, hogy szorgalmazni fogja az állami reklámok korlátozását is úgy, hogy azok kapjanak több pénzt, akiknek nagyobb az olvasói bázisuk.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: videókivágás
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.