Pesti Srácok

Pressman máris dühöng a magyar kormányfő moszkvai útja miatt

Pressman máris dühöng a magyar kormányfő moszkvai útja miatt

Nagyon nem tetszik a nyakunkra rakott amerikai helytartónak, hogy a magyar kormány továbbra is önállóan cselekszik, és láthatólag még a nemzetközi súlyunk is megnőt. David Pressman máris arról kiabál, hogy Orbán Viktor csak politikai haszonszerzés miatt utazott Moszkvába. Nos, lehet, hogy az amerikai nagykövet számára ez újdonság, de abból tényleg származik politikai haszon, ha egy ország vezetője békemisszióra indul, persze nem várhatjuk el egy amerikaitól, hogy ezt megértse.

Amint arról portálunk is beszámolt Orbán Viktor moszkvai útjának kapcsán, a magyar miniszterelnök egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minél hamarabb béket kössenek a háborúban álló felek. David Pressman azonban más véleményen van.

– idézte David Pressmant a Mandiner. Az amerikai nagykövetnek lehet elkerülte a figyelmét, de a lap még 2023-ban bemutatta, hogy milyen jó szolgálatot tesz az ukrajnai háború az amerikai fegyverrendszerek tesztelése során, és mekkorát profitál a biztonságos messzeségben zajló háborúból a Pentagon és az amerikai fegyvergyártók csapata.

PestiSracok facebook image

Már a CNN is megállapította, hogy a háború az USA legnagyobb játszóterévé vált, ahol minden kipróbált és eddig még élesben nem tesztelt fegyvert bevethetnek, amit csak akarnak. A Mandiner több alkalommal is rávilágított, hogy a mostani háború egyértelműen azt igazolja, hogy az USA képtelen korlátozni a gigantikusra nőtt hadiipari gazdasági szereplők befolyását a saját külpolitikájára, ha pedig ez így marad, akkor várhatóan egyre több fegyveres konfliktusba fog keveredni a következő években. Ezen ismeretek fényében pedig joggal feltételezhetjük, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét valójában nem feltétlenül csak Ukrajna szuverenitása és területi integritása foglalkoztatja.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.