Pesti Srácok

Roger Köppel szerint Orbán Viktor az új Charles de Gaulle, aki az elhasznált uniós bábelit leváltásának segítője

null

Orbán nem Európa ellen, hanem egy jobb Európáért küzd, ahol a tagállamoknak több befolyása van a folyamatokra, ezzel pedig Charles de Gaulle régi vízióját, „a nemzetek Európáját” idézi fel - fogalmaz Roger Köppel, a svájci Weltwoche című hetilap főszerkesztője, aki elkísérte a magyar kormányfőt első uniós elnökségi útjára, Ukrajnába. Mint többek közt hozzátette, a magyar miniszterelnök úgy véli, az EU politikai tényezőből idegen érdekek bábjává vált, amelyen Donald Trump megválasztása is segíthet, ugyanakkor Orbán Viktor szerint az európai választók is a régi elitet igyekeznek leváltani szavazataikkal.

Orbán Viktort első külföldi, Ukrajnába vezető látogatásán elkísérte Roger Köppel, a svájci Weltwoche című hetilap főszerkesztője is, aki az út során több alkalommal is kérdezte a magyar miniszterelnököt és tapasztalatairól is beszámolt. A találkozó előtt Orbán Viktor a szándékairól beszélt a svájci újságírónak, többek között arról, hogy a magyar kormányfő szándékai szerint az elnökség során európai szempontból igyekszik felderíteni a világ legfontosabb válságövezeteit,

A Weltwoche főszerkesztője egy tavalyi interjút felidézve hozzátette, a magyar miniszterelnök úgy véli, az EU politikai tényezőből idegen érdekek bábjává vált, amelyen Donald Trump megválasztása is segíthet, ugyanakkor Orbán Viktor szerint az európai választók is a régi elitet igyekeznek leváltani szavazataikkal. Mint fogalmazott, az európai népek három nagy üzenetet küldtek az európai választásokon, szerint

PestiSracok facebook image

Köppel kérdéseiben kitért az EP új konzervatív frakciójára is, amelyet Orbán Viktor alapított Herbert Kickl FPÖ-elnökkel, valamint Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnökkel. Mint a szerző elöljáróban megjegyezte, a Patrióták Európáért frakció neve „ügyesen van megválasztva”, mivel összefoglalja azt is, ami Orbán Viktor számára fontos:

Köppel úgy vélte, Orbán nem Európa ellen, hanem egy jobb Európáért küzd, ahol a tagállamoknak több befolyása van a folyamatokra, ezzel pedig Charles de Gaulle régi vízióját, „a nemzetek Európáját” idézi fel. Hozzáteszi, a magyar miniszterelnök saját elmondása szerint is inkább építő, segítő szerepet szán magának, Európát másoknak, a nagyobb tagállamoknak kell vezetniük.

A cikkben külön foglalkoznak Orbán Viktor Ukrajna-politikájával is, amely kapcsán a magyar miniszterelnök kiemelte, véget kell vetni annak, hogy naponta ukrán fiatalok ezrei halljanak meg a frontvonalon. Orbán saját tűzszüneti javaslata kapcsán megjegyezte, Zelenszkijben is igyekszik tudatosítani, hogy amennyiben kormányváltás lesz az Egyesült Államokban, Trump közvetlenül Putyinnal fog tárgyalni az ukrán miniszerelnök és az EU részvétele nélkül. Ezért is nevezte fontosnak, hogy a béketárgyalásokat Zelenszkij kezdeményezze és még a választások előtt, utóbb ugyanis már nem lesz hatása a folyamatokra.

Forrás: mandiner.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.