Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Európának vissza kell térnie a józan ész talajára, vissza kell térni a diplomáciai megoldások útjára

Szijjártó Péter: Európának vissza kell térnie a józan ész talajára, vissza kell térni a diplomáciai megoldások útjára

Elfogadhatatlan, hogy egy országot azért bélyegezzenek meg a transzatlanti közösségben, mert a béke érdekében folytat tárgyalásokat és a diplomáciai csatornák nyitva tartása mellett érvel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban, ahol azt is kijelentette, hogy Európának vissza kell térnie a diplomáciai megoldások útjára.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) jelenlegi orosz elnöksége ülést hívott össze a globális biztonsági helyzetről, amelyen ő maga is fel fog szólalni az immár mintegy két és fél éve az ukrajnai háború árnyékában élő Magyarország képviseletében. Hangsúlyozta, hogy a szomszédos országban emberek ezrei halnak meg, a pusztulás veszélye fenyeget, viszont a konfliktusnak hosszú távú kockázata a világ ismételt blokkosodása is, a hidegháborús korszak visszatérése, márpedig ezen hazánk egyszer már rajtavesztett, és nem akar újra ilyen helyzetbe kerülni.

– mondta. Majd rámutatott, hogy ezzel szemben most, az ukrajnai háború esetében az EU, az európai bürokraták és vezetők "homlokegyenest mást mondanak", mint korábban a messzebb zajló konfliktusok kapcsán. Szijjártó Péter kijelentette:

PestiSracok facebook image

Sérelmezte továbbá, hogy kétségbe vonják a diplomáciai csatornák használatának a legitimitását, ami szavai szerint ugyancsak elfogadhatatlan.

– fogalmazott. Illetve arra is kitért, hogy az utóbbi évek tanúsították, hogy Európa nagyon rossz úton jár e tekintetben, a vezetők gyakorlatilag lemondtak az önálló stratégia lehetőségéről az ukrajnai háború ügyében, és az amerikai stratégiát másolják, tekintet nélkül minden saját szempontra. A miniszter leszögezte, hogy ezért jutott mára a kontinens oda, hogy a háborús veszély árnyékában kell élnie, ugyanis az eszkalációs kockázat rendkívül magas.

- figyelmeztetett. Érintette annak a veszélyét is, hogy ha minden marad a régiben, akkor a háború teljesen kikerül minden kontroll alól, és az eszkaláció veszélye drámai magasságba szökik. Végül pedig kiemelte, hogy az ENSZ-t épp azért hozták létre, hogy mindenki tudjon tárgyalni egymással, adott esetben még az ellenségek is.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Dániel

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.