Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Súlyos ellentmondások övezik az ukrajnai háború kérdését a NATO részéről

Súlyos ellentmondások övezik az ukrajnai háború kérdését a NATO részéről, különösen azért, mert míg a szövetségesek élesen elutasítják a párbeszédet Oroszországgal, Izraelt a fél világ arra próbálja rábírni, hogy kezdjen tárgyalásokat egy terrorszervezettel a gázai konfliktus rendezése érdekében – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban.

A tárcavezető a NATO-Ukrajna Tanács délutáni ülése kapcsán az azt övező ellentmondásokat említette, hangsúlyozva, hogy a kelet-európai állam csatlakozása a korábbi bővítésekkel szemben nem erősítené, hanem gyengítené a szövetséget, mivel arról eltérő álláspontok vannak a tagok körében, még akkor is, ha ezt egyesek nem merik nyíltan felvállalni.

Szavai szerint az ukrán belépés a katonai szervezet védelmi karakterét sem erősítené, az ugyanis azzal járna, hogy teljesen nyílt háborús konfliktus kockázata állna elő a NATO és Oroszország között. – mondta. Szijjártó Péter komoly ellentmondásnak nevezte azt is, hogy az ukrajnai háború esetében a diplomáciai csatornák használata, a párbeszéd teljesen elveszítette a legitimitását a nemzetközi szervezetekben, ami amúgy is tűrhetetlen, de annak fényében pláne az, hogy közben a fél világ arra akarja rászorítani Izraelt, hogy a gázai válság rendezése érdekében kezdjen tárgyalásokat a Hamásszal.

– tette hozzá. A miniszter leszögezte, hogy a kételyeket csak erősítik azok a friss adatok, amelyek szerint az amerikai-orosz kereskedelmi forgalom májusban ötven százalékkal bővült az egy hónappal korábbihoz képest. Rámutatott, hogy az Egyesült Államokba irányuló orosz exportot továbbra is az uráneladás húzza, s ez azért érdekes, mert Washington közben arra próbálja rászorítani Európát, hogy számolja fel a nukleáris együttműködését Oroszországgal.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Dániel

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.