Pesti Srácok

Tudatosan építi politikai karrierjét Soros Alex jegyese, aki eddig a háttérben volt, de lehet, hogy most színre lép

null

Sokakat meglepett, hogy Soros György fia még májusban megkérte Huma Abedin kezét New Yorkban, hiszen korábban egy férfi volt a partnere. Abedin, Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter egykori munkatársa és Alex Soros, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke tavaly ősszel találkoztak egy közös barátjuk születésnapi partiján, ahol gyorsan felfedezték, hogy kölcsönösen a politika és a közszolgálat iránt érdeklődnek.

Az aráról fontos tudni, hogy indiai származású, muzulmán hölgy, akit folyamatosan azzal vádolnak, hogy a Muszlim Testvériség csoporthoz kötődik. Nem csoda, hogy Eli Gold, a Gold Institute for International Strategy elnöke azt posztolta a fiatalok kapcsolatáról, hogy

Abedin 1976-ban született a michigani Kalamazoo városában. Édesapja, Syed Zaynul Abedin indiai, édesanyja, Saleha pedig pakisztáni, aki éppen az Egyesült Államokba emigrált, majd néhány évre a szaúd-arábiai Dzsiddába költözött. Szülei ezután ismét visszaköltöztek az Egyesült Államokba.

PestiSracok facebook image

A híre Adedint azonban megelőzte, ugyanis az amerikai képviselőház öt republikánus tagja, köztük Michele Bachmann volt elnökjelölt azt állította, hogy Abedin családja kapcsolatban áll az egyiptomi Muszlim Testvériséggel, és megkérdezte, hogy a külügyminisztériumban betöltött magas szintű pozíciójával részt vesz-e egy aljas összeesküvésben, amelynek célja az Egyesült Államok megkárosítása az amerikai külpolitika befolyásolásával.

Azt az Alarabia News is tényként rögzíti, hogy Huma apja, Syed Zaynul Abedin nézetei Abu Hassan Nadwi ideológiájához állnak közel, szerinte történelmi tény, amit mindannyian hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy Mohamed nem szállta meg Medinát, hanem a lakosok hívták meg, hogy menjen oda.

Nadwi, aki a Muzulmán Testvériséget a legnagyobb kortárs iszlám mozgalomnak nevezte, amely a reformokért és a dzsihádért dolgozott, hozzátette:

Zaynul Abedin Huma apja, aki Clinton tanácsadója volt. A nő 1996-tól egészen 2016-ig Hillary mellett dolgozott. Ez vitákat váltott ki, különösen azután, hogy kinevezték az amerikai elnökjelölt kampányának igazgatójává, de ennek ellenére Obama elnök is megvédte őt.

Syed Zaynul Abedinnek és feleségének, Salehának négy gyermeke volt: Hassan, Huma, Mahmoud és Hiba. Az elsőszülött az Oxfordi Egyetem 1985-ben alapított intézetéhez kapcsolódó Oxford Center for Islamic Studies kuratóriumának tagja, testvére, a jelenleg New Yorkban élő Hiba Abedin mellett. Ő a „Muszlim Kisebbségi Ügyek" című magazin szerkesztőségének tagja volt, és nővérét, Humát követően vette át a posztot, aki 2008-ban csatlakozott Hillary Clinton csapatához.

Huma első férje alsógatyás képeket küldött egy 15 évesnek

Clinton választási veresége volt a legutóbbi személyes csapás Huma számára, akinek akkori férje, Anthony néhány héttel korábban állítólag hónapokig tartó online kapcsolatot folytatott egy 15 éves lánnyal, akinek több ízléstelen szexuális üzenetet küldött.

Mindez alig két évvel azután történt, hogy Anthony – akinek Humával közös fia is van– kénytelen volt lemondani New York-i képviselői állásáról, amikor egy alsónadrágos fotó került fel személyes Twitter-fiókjára.

Az első kapocs

Hillary 2016-os sikertelen indulása során Huma talán először került kapcsolatba a Soros családdal - amikor kiderült, hogy Soros György egyike annak az öt megadományozónak, akik minden 17 dollárból egyet az ő kampányára költöttek. Huma neve már korábban is kapcsolatba került a Soros-klánnal, amikor 2016-ban kiderült, hogy Hillary kampánycsapatának egy másik tagjával e-maileket váltott egy vacsoráról Soros Györggyel.

Hillary Clinton sikertelen kampánya óta eltelt években Huma továbbra is szorosan együttműködött vele – miközben több más, igen magas szintű barátságot is kötött, többek között a Vogue főszerkesztőjével, Anna Wintourral.

– írta a Vogue magazin. A pár ugyanis a Vogue-nak erősítette meg, hogy eljegyezték egymást.

Sokatmondó, hogy nemrég azt mondta, hogy az is elképzelhető, hogy politikai pályára lép, hiszen

Mindeközben a Redditen és az X-en is kétségbe vonják a pár igaz szerelmét, mást sejtenek a háttérben.

Forrás: Magyar Nemet, fotó: Instagram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.