Pesti Srácok

Vége a színjátéknak: Magyar Péter lett a Tisza Párt elnöke

null

A mai napon a Tisza Párt tisztújító közgyűlése a párt elnökévé választotta Magyar Pétert– jelentette be közösségi oldalán a párt EP-képviselője. Mint írta, az alelnök társai Radnai Márk, a párt operatív vezetője és Tarr Zoltán, az európai parlamenti delegációnk vezetője lesznek.

Magyar Péter hozzátette, hogy a párt eddigi elnöke, Szabó Attila a jövőben tiszteletbeli, alapító elnök lesz.

– fejezte be posztját a Tisza Párt új elnöke. Magyar Péter által említett Radnai Márk pontosan ugyanaz a Radnai Márk, aki 2015-ben színházi rendezőként azt találta üzenni az Élet és Irodalom színikritikusának, hogy „Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében<,>egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!”. S aki szintén 2015-ben Csendes-Erdei Emesét, a Magyar Narancs és Librarius egyik munkatársát fenyegette meg: a nővel szemben a kezének eltörését helyezte kilátásba, ha merészelné leközölni a vele készült interjút.

PestiSracok facebook image

Radnai Márk egyébként Radnai Tamás jobbikos volt kommunikációs igazgató fia.

A „viccnek is rossz”-ból elindulva valahogy mégis politikus lett

Mint ismert, Magyar 2024 februárjában bement a Partizánba, ahol különböző "atombombákról" beszélt, amelyektől Rogán Antal bepakolja a bőröndjét és keres egy országot, ahonnan nincs kiadatás, a kormány pedig lemond, mert miután nyilvánosságra hozza Magyar Péter, ami a birtokában van, „mást nem tehet”. Persze akkor elméletileg még szó sem volt politikai karrierről, a műsorvezető kérdésére, hogy Magyar tervez-e politikai pályára lépni, a válasz az volt, hogy

Forrás: MTI; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.