Pesti Srácok

Vitézy Dávid: Rendezett keretek között zajlik az újraszámlálás

null

Rendezett keretek között zajlott a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálása eddig, a keddi nyolc kerületben – írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

A második helyen végzett főpolgármester-jelölt a bejegyzésében kiemelte: a hozzájuk beérkező jelzések szerint már több mint 150 szavazókörben legalább 270 voks minősítése változott. Voltak Vitézy-szavazatok a Karácsony-kötegekben és fordítva, valamint mindhárom jelöltre voltak nyilvánvalóan érvénytelen szavazatok, amelyeket valamiért tévedésből érvényesnek számoltak – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a 41 darabos különbség több mint hatszorosának változott a minősítése, pedig eddig csak a voksok egyötödét számolták újra. Ez már önmagában is mutatja, hogy a teljes újraszámlálás indokolt volt – jelentette ki.

A főpolgármester-választás végeredményére információik szerint az újraszámlálásnak eddig nem volt hatása, még minimálisan nőtt is Karácsony Gergely előnye ezen az első napon. A leadott szavazatok maradék négyötödének újraszámlálása szerdán és csütörtökön folytatódik – tette hozzá. Vitézy Dávid úgy fogalmazott: ebben a helyzetben szerinte nem szítani, hanem csökkenteni kell a feszültséget. Ilyen szoros eredménynél – 0,005 százalékos különbség – a demokratikus választási folyamat teljesen természetes eleme, hogy a 15-16 óra munka után ötféle, egy napon tartott választás szavazólapjait fáradtan megszámoló szavazókörök munkáját egy újbóli átszámolás útján ellenőrzik.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. Vitézy Dávid arra kért mindenkit, hogy higgadtan és felelősen viszonyuljon ehhez a folyamathoz, amit közös érdeknek nevezett, akárki is lesz végül a főpolgármester-választás győztese.

– zárta szavait a második helyen végzett főpolgármester-jelölt.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.