Pesti Srácok

A kormány jogi lépéseket tervez Brüsszel ellen, amiért ránk akarják kényszeríteni a migránsok betelepítését

A kormány jogi lépéseket tervez Brüsszel ellen, amiért ránk akarják kényszeríteni a migránsok betelepítését

Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió szinte korlátlan mennyiségben írná elő számára: nyissa ki a kapukat az illegális migránsoknak, indítson eljárásokat, és ezáltal engedje be őket az unió területére – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rétvári Bence beszámolt arról, hogy egy, a nyáron elfogadott végrehajtási terv szerint Magyarországnak kellene elbírálnia az illegális migránsok által benyújtott összes kérelem több mint negyedét; ez aránytalanul nagy, ettől kialakulnának azok a migránsgettók, amiket el akarnak kerülni. Kiemelte, ki kell építeni a kapacitást a kérelmek elbírálásához, ezt 2028-ra a négyszeresére kell növelni, és azután is biztosítani szükséges a hozzáférést a kérelmek benyújtáshoz.

– hangoztatta. Rétvári Bence kiemelte, ehhez képest azt látják, a határvédelem 2 milliárd eurós, azaz 800 milliárd forintnyi költséget nem fedezik, és az Európai Bíróság "hihetetlenül aránytalan és igazságtalan büntetése" értelmében Magyarországnak 78 milliárd forint, és utána még napi 1 millió euró bírságot kellene fizetnie. Ez egyértelműen nem egy jogi következmény, hanem politikai nyomásgyakorlás, zsarolás, azért, hogy Magyarország engedje be a migránsokat, és engedjen a békepárti álláspontjából – közölte.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország nem hagyja magát, nemzetközi jogban jártas szakemberek bevonásával keresi a megoldást igényei érvényesítésére, ennek feltételeit vizsgálják. A magyarok, meg általában az unió keleti országai teljes mértékben elutasítják, hogy ide tömegesen betelepítsenek illegális migránsokat, ha Brüsszel tényleg tömegesen akar bevándorlókat, akkor annak is megnézik a lehetőségét, miként lehet megoldani, hogy felszállnak valahol a magyar határ közelében, és leszállnak Brüsszelben – mondta. Rétvári Bence emlékeztetett rá, a schengeni szabályozásnak az volt a lényege, hogy belül átjárható legyen Európa, e vívmány azonban a migráció következményeként "erősen megrepedt", nagyon sok helyen belső határőrzést vezettek be, mert a külső határokat nem védi meg az unió.

Az angliai merényletnél látható volt, nemcsak az ide érkező migránsok, hanem azoknak a gyerekei sem integrálódnak Európában, ők is el tudnak követni ugyanolyan bűncselekményeket, tehát nincs kulturális identitás alapon levő integráció Európában – közölte. Az államtitkár úgy vélte, az illegális migráció a közbiztonság mellett az unió versenyképességére is kedvezőtlen hatással van, mert a belső határellenőrzések miatt egyre kevésbé mondható el, hogy átjárhatók a belső határok.

– mutatott rá. Rétvári Bence szörnyűnek nevezte, hogy egy liberális, migrációpárti politikai nyomás miatt akár a bizottságban, akár a bíróságban, akár az unió más szerveiben az összes korábbi garanciát, biztonsági rendszert, a schengeni szabályokat, a dublini menekültügyi eljárást és minden más korábbi uniós jogszabályt pont a fordítottjaként értelmeznek, pedig e szabályokat azért hoztak létre, hogy megvédjék az uniót.

– mondta az államtitkár. Közölte, az unió tíz kiutasítási döntésből kilencet nem tud végrehajtani, ha sikeres, akkor csak nyolcat, és nincs garancia, hogy a kitoloncoltak nem térnek vissza. Rétvári Bence szólt a Nemzeti Kártya program orosz és fehérorosz állampolgárokra történő kiterjesztéséről is. Hangoztatta, hogy a beutazási szabályok nem változtak, a munkavállalási céllal Oroszországból vagy Belaruszból Magyarországra érkezők ugyanolyan közbiztonsági, nemzetbiztonsági átvizsgáláson esnek át, mint mindenki más. Annyi változás történt, hogy aki megkapja a vízumot, és bejöhet Magyarország területére, nem kell még külön munkavállalási engedélyt kérnie – fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?