Pesti Srácok

A szervezők a nyitóünnepséghez hasonló förtelemmel tervezik lezárni az olimpiát

A szervezők a nyitóünnepséghez hasonló förtelemmel tervezik lezárni az olimpiát

A világszerte felháborodást keltő, botrányos olimpiamegnyitó után lehetséges, hogy a vasárnap esti záróünnepség is hasonló indulatokat kelt majd. A ceremóniát ugyanis az a Thomas Jolly rendezi, akinek a megnyitót is „köszönhettük”. A 2024-es párizsi olimpia minden valószínűség szerint bekerül a történelem legbotrányosabbjai közé – vasárnap kiderül, hogy ehhez „méltó” befejezést sikerült-e összerakniuk a franciáknak.

A francia lapok szerint Thomas Jolly és csapata gőzerővel készül a vasárnap esti párizsi záróünnepségre, amelyről nagyon kevés dolog tudható egyelőre, de az már biztos, hogy az újabb produkció körülbelül 2 és fél órás lesz. Arról mindenesetre beszámolt a sajtó, hogy miként a nyitóesemény, úgy a záró is „szép”, „innovatív”, „emlékezetes”, „kivételes” és „zavarba ejtő” lesz. Nyilván, hiszen ugyanaz rendezi, aki a nyitóünnepséget mintegy 2 héttel ezelőtt – írja az Origo.

Az olimpiai események művészeti vezetője – aki a sajtó számára pénteken nagy vonalakban vázolta a vasárnap esti programot –, így fogalmazott: „Az elmúlt 15 napban Franciaország és a világ az együttélés iránti vágyát rezegtette és ünnepelte. Szeretnénk tükrözni a valódi emberséget, amelyben osztozunk, ünnepelni azt az emberi emlékművet, amelyet az olimpiai játékok jelentenek”.

A teljes cikk az Origo honlapján (ITT) olvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.