Pesti Srácok

Befuccsolt a józsefvárosi "zöld projekt", a mikropark

null

A VIII. kerületi önkormányzat részvételi költségvetésének kiemelt projektje volt a mikropark, de mára nyilvánvalóvá, hogy befuccsolt – írja a Magyar Nemzet. A lap riportjából kiderül, hogy az egyik konténeren tönkrement az árnyékoló ponyva, másiknál elszáradtak a virágok, helyükre hatalmas gaz nőtt.

A sittes konténerek jelenléte korábban is megosztotta a lakosságot, sokan nem tetszésüket fejezték ki a megoldás ellen, amelyek ráadásul parkolóhelyeket is vettek el a helyiektől. Ráadásul „A mikroparkkal a városi hőség ellen” elnevezésű projekt hárommillió forintba került, ám valódi árnyékot nem adott.

A hűsítő pontként tervezett funkciót sem látta el, az idei nyári hőség pedig bebizonyította: más módszerekkel kell felvenni a harcot a VIII. kerületi önkormányzatnak.

A Szigony utcai fatákolmány árnyékolóját leszaggatta az eső és a szél, a növények sem nőttek meg akkorára, hogy megváltoztassa a betonról visszacsapódó forróságot. Az önkormányzat a kerület több pontjára vadvirágos rétet tervezett, a leglátványosabban a Koltói Anna téren égett ki a teljes növényzet a forróságban.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet megkereste a józsefvárosi önkormányzatot, hogy megtudja: milyen gyakran locsolják, illetve gondozzák a kerületi klímapontokat.

Az ágyást a Koltói Anna téren hetente kétszer öntözik a kertészeti iroda munkatársai. Valóban sok növény elpusztult az elmúlt hónap extrém időjárása miatt, ezeket természetesen szeptemberben pótolni fogják.

– válaszolta az önkormányzat, amelyből a lap azt a következtetést vonta le, hogy a kerület erre az évre feladta a hőséggel való küzdelmet.

Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még