Pesti Srácok

Bóka János: az európai menekültügyi és migrációs rendszer nem működik

null

Az európai menekültügyi és migrációs rendszer egyértelműen nem működik, jogi és politikai felülvizsgálatra van szükség, hogy megfeleljen a mai kihívásoknak - írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken Facebook-oldalán, ahol a Kurier című osztrák lapnak adott nyilatkozata részleteit ismertette.

Bóka János - bejegyezése szerint - az interjúban kifejtette, hogy a Magyarország által nyújtott határvédelmi erőfeszítéseknek is köszönhető, hogy az európai rendszer elkerülte a teljes összeomlást.

Magyarország helyzete nem könnyű, hiszen az eddigi folyamatos erőfeszítések miatt rótt ki büntetést az Európai Bíróság - jegyezte meg. Mint írta, nyilatkozatában azt is kifejtette, hogy ha az ország elveszítené az ellenőrzést a határai felett, és többé nem dönthetne arról, hogy ki lép be a területére és ki nem, az sokkal magasabbak költséggel és kockázattal járna, mint maga a bírság.

Az Európai Uniónak önálló, stratégiai szereplőként kell fellépnie a jelenleg zajló ukrajnai háborúban, és ennek érdekében kiemelten fontos, hogy minden érintett féllel közvetlen kommunikációs vonal álljon rendelkezésre - fejtette ki álláspontját. Hozzátette, hogy Magyarországnak Ukrajnával szomszédos és a háború gazdasági hatásai által különösen sújtott országként joga van aktívan részt venni a megoldáskeresésben.

PestiSracok facebook image

Emlékeztetett rá, hogy a magyar miniszterelnök először Kijevben, majd Moszkvában, Pekingben és az Egyesült Államokban tett kétoldalú látogatásokat, hogy tájékozódjon a fegyverszünet és a béketárgyalások lehetőségéről a háborús konfliktus mihamarabbi befejezése érdekében. Azt is kiemelte a bejegyzés szerint, hogy Magyarország jelenleg és a jövőre nézve is teljesíti nemzetközi és európai uniós tagállami kötelezettségeit a Magyarországon védelmet kereső ukrán állampolgárokkal szemben.

Bóka János értékelése szerint a magyar EU-elnökség pragmatikusan és szakszerűen végzi munkáját

Magyarország érdekelt az EU sikereiben - emelte ki, megjegyezve, hogy a szervezet akkor sikeres, ha intézményei rendben és a szerződéseknek megfelelően működnek.

- ismertette a miniszter az osztrák lapban megjelent nyilatkozatát.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.