Pesti Srácok

Előkerült a demokraták csodafegyvere – Harris alelnökjelöltje fehér, heteró és férfi

null

Meglehetősen elkeseredettek lehetnek az amerikai demokraták, hiszen a jelek szerint feladták a diverzitás-kvótát azért, hogy belekapaszkodjanak a győzelem utolsó esélyébe. Kamala Harris alelnökjelöltje ugyanis meglehetősen régimódi ember, nem elég, hogy fehér, heteroszexuális és férfi, de még katona is volt.

Helyi idő szerint kedden, a pennsylvaniai kampánya előtt fogja Kamala Harris, a Demokrata Párt elnökjelöltje bejelenteni, hogy amennyiben novemberben győz, Tim Walz, Minnesota kormányzója lesz az alelnöke beiktatása után – írja az Index.

Az eredeti tervek szerint a Harris-kampány egy videóüzenetben számolt volna be az alelnökjelöltjéről, de először az AP hírügynökség, majd a CNN is különböző forrásokból úgy értesült, hogy egy hosszú döntési folyamat után a minnesotai kormányzóra esett a jelenlegi alelnök választása – ennek következtében történt úgy, hogy az öt órakor kezdődő kampányrendezvényen mutatják be Walzot mint alelnökjelöltet. Ezzel pedig immáron biztossá vált, hogy a Donald Trump – J. D. Vance-párossal szemben hogyan fog majd kinézni a demokraták felállása.

Forrás: Index; Fotó: EPA/SHAWN THEW

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.