Pesti Srácok

Ennyit tudnak - szinte mindennapossá vált, hogy a baloldali politikusok durva és erőszakos módon lépnek fel

null

Az Origo összeállítást készített a baloldali politikusok erőszakos ügyeiről, melyből világosan látszik, hogy mára a baloldal egyetlen eszköze az agresszivitás, a garázdaság és az erőszakoskodás maradt.

A lap emlékeztet: a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal képviselői közül az elítélt vagy perbe fogott erőszakos bűnözők lassan egy focicsapatot tesznek ki. Bűnösnek nyilvánították Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőjét testi sértés bűntettében, ami ellen az elítélt fellebbezett. Erre azért volt joga, mert ez az ítélet eltért az elsőfokú bíróság által hozott ítélettől. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság többi döntését helyben hagyta. Ez azt jelenti, hogy a másodfokú testület elítélte Varjut garázdaság, a választás rendje elleni bűncselekmény, és testi sértés miatt is.

Nem csak a Gyurcsány-pártban vannak erőszakos politikusok. Agresszív támadásnak esett áldozatul a józsefvárosi Fidesz irodája múlt héten, Kocsis Máté megnevezte a tatabányai baloldal által jól ismert elkövetőt, egy szélsőbaloldali aktivistát - írja a Kemma. A legutóbbi tatabányai közgyűlésen Bereznai Csaba önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a baloldali polgármester, Szücsné Posztovics Ilona egyik emberét letartóztatták. Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője közösségi oldalán számolt be arról, hogy hivatalosan is kiderült, szélsőbaloldali bűnöző verte szét a józsefvárosi Fidesz irodáját.

Mint írja, az elkövető: "Ny. Tamás (netes összevetések alapján: Nyulasi) 27 éves, Jámbor András és Pikó András aktivistája, illetve korábban a tatabányai baloldali polgármester kabinetjének kommunikációs gyakornoka volt.“

PestiSracok facebook image

"Börtönválogatott"

Az Origo cikke felidézi azt is, hogy korábban másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást, a Momentum bukott elnökét. Fekete-Győr ellen a 2018-as kormányellenes tüntetésen eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt emeltek vádat. A büntetést a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Szarvas Koppány Bendegúz, a párt másik tagja esetében maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

Ismert, a két liberális politikus 2018 decemberében az Országház előtt tartott tüntetésen a rendőrökre támadt. A vád szerint Szarvas Koppány Bendegúz a rendezvény alatt meggyújtott egy pirotechnikai eszközt és a Parlament épületét biztosító rendőrök felé dobta amikor még füstölgött. Másnap a két politikus ismét megjelent a Kossuth téren, mindketten meggyújtottak, majd a rendőrök felé dobtak pirotechnikai eszközöket.

– írta még tavaly decemberi közleményében a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtófőosztálya.

Hozzátették: a rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügyben a nyomozó hatóság tagjai 2022. február 21-én egy Budapest VIII. kerületi ingatlanban kutatást és lefoglalást végeztek. Az eljáró pénzügyőrök tájékoztatták a kutatással érintett szervezet vezetőjét, hogy a Büntetőeljárási törvény szerint az eljárási cselekményen a hatóság tagjain és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak az érintett szervezet vezetője és jogi képviselője lehet jelen. A szervezet vezetője az elhangzott tájékoztatás ellenére a sajtó képviselőivel és az ott megjelent más személyekkel együtt kívánt bemenni a kutatás helyszínére. Ezt elősegítendő – a szervezet vezetőjének felhívására – a jelenlévők, köztük

Gurmai Zita és Donáth Anna a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták. Az érintettek az erőszakos cselekményüket akkor hagyták abba, amikor a helyszínre az eljárási cselekmény akadályozása miatt kihívott rendőrök megérkeztek.

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Gurmai Zita országgyűlési képviselő, míg az Európai Parlament elnökénél Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Gurmai mentelmi jogát az Országgyűlés felfüggesztette, míg Donáth elvesztette az EP-mandátumát.

(Origo / Kiemelt kép: Origo)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.