Pesti Srácok

Idén is özönleni fognak Karácsonyék CEU-s fórumára a nemzetközi balliberális elit tagjai

Idén is özönleni fognak Karácsonyék CEU-s fórumára a nemzetközi balliberális elit tagjai

A korábbi évekhez hasonlóan idén ősszel is megrendezik a hazai és a nemzetközi balliberális elit szereplőit tömörítő Budapest Fórumot, a rendezvénynek a CEU ad otthont – írja a Magyar Nemzet.

A szervezők közt sincs változás:

  • a Soros-egyetem Demokrácia Intézete,
  • a Political Capital nevű balliberális elemzőintézet,
  • valamint a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat szervezi a Budapest Fórum 2024 – Fenntartható demokráciák építése elnevezésű eseményt.

A Budapest Fórum honlapján eddig mindössze néhány személyt tüntettek fel a szeptember 18–19-én megrendezendő konferencia előadói közül: például a főpolgármestert, Krekó Pétert, a Political Capital ügyvezetőjét, valamint a CEU indiai rektorát.

PestiSracok facebook image

A korábbi esztendőkben a rendezvény egyfajta gyűjtőhelye volt a hazánk ellen Brüsszelben lobbizó politikusoknak.

A tavalyi Budapest Fórum több tucatnyi előadója között például megtalálható volt a főváros brüsszeli irodájának vezetőjeként hazánk érdekei ellen lobbizó Jávor Benedek, Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője, aki a Magyarországnak járó uniós források visszatartásáért kilincselt az elmúlt időszakban, valamint a hazánkat elítélő jelentést jegyző francia zöldpárti EP-képviselő, Gwendoline Delbos-Corfield.

Egy évvel korábban pedig a részben a 2022-es magyarországi választások eredményének befolyásolására – a hivatalban lévő kormány megbuktatására – létrehozott Action for Democracy (A4D) tanácsadói testületének a krémje is részt vett a konferencián. Így például

  • Kati Marton kuratóriumi elnök, aki egyben Soros György egyik bizalmasa,
  • Korányi Dávid, az Action for Democracy ügyvezetője, aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai tanácsadójaként tevékenykedett,
  • de a nemzetközi balliberális oldal házi „filozófusa”, Francis Fukuyama is bejelentkezett.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.