Pesti Srácok

Kiderült, milyen könyveket olvas nyáron Orbán Viktor

Kiderült, milyen könyveket olvas nyáron Orbán Viktor

„Végre itt a nyár, tudunk olvasni. Mindig kérek javaslatokat” – mondja TikTokra feltöltött videójában Orbán Viktor, majd kinyitott egy könyvekkel teli dobozt.

Elsőként a Rubikon Intézet Polgárháborúk – Az eszmékben élő történelem című kötete akad Orbán Viktor kezébe, amelyet rögtön félre is tesz, mondván, „Nem készülünk polgárháborúra, ennek nem vesszük hasznát”. Ezt követően Mező Gábor A kultúra megszállása című műve elolvasását mérlegeli a miniszterelnök, és jut arra a következtetésre, hogy Azt már átéltük. Jobban tudjuk, mint a szerző.

Orvos-Tóth Noémi nagy sikerű Örökölt sors című, transzgenerációs traumákkal szembesítő és önismereti témájú könyvéhez ér, s úgy fogalmaz, ez pszichologizálás, ezt hagyjuk a végére. Szőcs Géza Összegyűjtött verseit ugyan kiválónak tartja, de „az ilyesmit csak otthon tudja jól olvasni az ember”, ezért a nyári kikapcsolódáshoz nem hasznos. Mindazonáltal megjegyzi, hogy a koronavírus-járványban meghalt szerző a magyar politika legnagyobb vesztesége az elmúlt tíz-egynéhány évben.

PestiSracok facebook image

– jegyzi meg, majd Houellebecq Megsemmisülni című könyvével folytatja a sort, amelyet azonban barátságtalanul vastagnak látva félretett. David Goodhart Harc a méltóságért és a státuszért című kötete, amelyet a miniszterelnök „bonyolult, de lehet, hogy használható” címkével lát el, és helyez elsőként az elolvasandó művek közé. Lánczi András könyvéhez érve a címét fel sem olvasva, az elolvasandó stócba pakolva csak annyit mond: „Mindegy, mert Lánczit mindig olvasni kell”. Karikó Katalin Áttörések című kötetét, amelyet „mégiscsak magyar” kijelentéssel a jobb oldali halomba pakol. Amit Orbán Viktor végül a nyári kikapcsolódása idején olvas, az

  • Samuel Gregg: Értelem, hit és a nyugati civilizációért folytatott küzdelem című kötete,
  • Karikó Katalin: Áttörések című műve,
  • Lánczi András: A sikeres nemzetek tíz szabálya című munkája és
  • David Goodhart: Harc a méltóságért és a státuszért című kötete.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.