Pesti Srácok

Kövér László: jelenleg az köti le a kormány összes energiáját, hogy az ellenséges nemzetközi környezetben továbbra is felfelé ívelő pályán tartsák az országot

Kövér László: jelenleg az köti le a kormány összes energiáját, hogy az ellenséges nemzetközi környezetben továbbra is felfelé ívelő pályán tartsák az országot

Az elmúlt tíz esztendő 2012 és 2022 között Magyarország történelmének egyik legsikeresebb évtizede volt - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemista Táborában tartott előadásában.

A házelnök elmondása szerint statisztikailag igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt olyan tíz egybefüggő éve az országnak, mint amilyen ez az évtized volt.

szögezte le.

PestiSracok facebook image

mutatott rá Kövér László. A házelnök szerint a fejlődést ebben az időszakban a koronavírus-járvány sem tudta meggátolni, és bár voltak nehézségek, azokból "egészen jól kikeveredtünk".

fűzte hozzá. Megjegyezte, a konfliktus okozta mindennapi nehézségek gazdasági és politikai természetűek is, emellett érintik a nemzetpolitikát. Hangsúlyozta, Magyarország az egyetlen olyan ország, amely hajlandó képviselni békepártiságát, ebből pedig nincs sok előnye, hiszen az európai országok kormányzatainak egy része érdekelt a háború folytatásában.

mondta. Kövér László megfogalmazása szerint "ma a háborúpártiak politikai és pszichológiai terrorja uralkodik Európában," és abból, hogy a kormány az álláspontját egyedül foglalja el, komoly hátrányai is származnak az országnak. Elmondta, jelenleg az köti le a kormány összes energiáját, hogy abban a nemzetközi környezetben, amelyben minden ellenük dolgozik, továbbra is felfelé ívelő pályán tartsák az országot, minimum megvédjék az eddig elért eredményeket. A házelnök előadásában arról is beszélt, hogy Magyarország európai uniós soros elnökségi célkitűzései közé tartozik az európai versenyképesség helyreállítása érdekében történő elmozdulás, az agárpolitika áttekintése, valamint a védelempolitika és a védelempolitikai együttműködés kérdése. A demográfiára kitérve Kövér László azt mondta, az európai demográfiai probléma hátterében az illegális migráció áll, és az elmúlt tíz év tapasztalatából kiolvasható, hogy a beutazók valójában nem az eltartók számát, hanem az eltartandók tömegeit növelik. Kiemelte,

Az Országgyűlés elnöke fontosnak nevezte, hogy egy állam önmagában szuverén maradhasson, hogy a saját magára vonatkozó döntéseket külső nyomástól függetlenül hozhassa meg. Rámutatott, a szuverenitás az egyetlen eszköze annak, hogy a kormány Magyarország nemzeti érdekeit tudja érvényesíteni egy európai együttműködésben, az ország saját demokratikus döntéshozatalának folytatásaképpen. Úgy fogalmazott,

Kövér László megfogalmazása szerint a politika, a közélet nem egyfajta hobbi vagy luxus, hanem az a világ, amelyben a döntések, amikor megszületnek, kihatással bírnak az emberek életére. Ezért abban a fiataloknak nemcsak négyévente a szavazásokon, hanem a köztes időszakokban is aktívan részt kell venniük, mert ezzel sokat tudnak segíteni a saját sorsukon.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?