Pesti Srácok

Magyar Péter nagy kegyesen megbocsátott az ATV-nek

null

Nem duzzog tovább Magyar Péter. Úgy tűnik nagy kegyesen megbocsátott az ATV-nek. Erre utal, hogy a politikai szektavezér a közösségi oldalán bejelentette, este 8 órától szerepel a csatorna műsorában. Magyar ezúttal is saját magáról tett ki egy pózoló fotót, amihez azt írta, a "nagy visszatérés".

-ezt írta ki szerdán reggel Facebook oldalára Magyar Péter. Vagyis több hónapos kihagyás után a Tisza Párt alelnöke az ATV stúdiójának vendége lesz.

Az újdonsült politikus júniusban volt az Egyenes beszéd vendége. Akkori szereplése botrányosan zárult. A beszélgetés kezdetén Rónai Egon egy mappát adott át Magyarnak, annak bizonyítékául, hogy több alkalommal is meghívták különböző műsoraikba. A műsorvezető arra válaszul tette ezt, hogy előtte Magyar heteken át ócsárolta a csatornát. azzal vádaskodott, hogy a Fidesz pénzeli őket, ezért a kormányzó párt elvárásai szerint szerkesztik a műsorokat. Azt is állította több ízben, hogy ő ott nem szerepelhet eleget.

PestiSracok facebook image

Magyar felugrott a székből, lecsatolta magáról a mikrofont és kirohant a stúdióból.

Rónai Egont utána szabályosan ízekre szedték a Magyar követő szektahívek. A műsorvezető közösségi oldalán reagált a történtekre és mentegetőzött.

Azt elfogadom, hogy kezdhettem volna gratulációval -írta, de amellett kitartott, hogy a vita Magyar miatt fajult el.

Ráadásul nem csak a stúdióban. Magyar Péter odáig ment, hogy listát gyártott az ATV munkatársairól az alapján, hogy ki milyen vallási felekezethez tartozik. Az ugyanis a kényszerképzete, hogy az ATV-nél mindenki a Hit Gyülekezete tagja és ha az, akkor a műsorokat csakis Németh Sándor politikai nézetei alapján készíthetik, aki állítása szerint hithű fideszes.

Summa summarum, a vita annyira elmérgesedett a csatorna és a Tisza Párt elnöke között, hogy azóta Magyar Péter nem is járt az ATV stúdiójában. Egészen mostanáig. Mai bejelentése szerint nagy kegyesen megbocsátott és maga mögött hagyta a múltat. Végül is a lényeg számára az, hogy minél többet szerepelhessen.

Vezető kép: ATV

Ajánljuk még