Pesti Srácok

Menczer Tamás: óriási támadást indítottak Orbán Viktor ellen (Videó)

A háborúpártiak óriási támadást indítottak Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen a békemisszió miatt - fogalmazott közösségi oldalára feltöltött videóban Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette, hogy mint általában, Orbán Viktor most is legalább 4-5 lépéssel "derék európai politikustársai előtt jár".

Menczer Tamás közölte: a békemisszióra azért van szükség, mert ez egy erkölcsi, morális, keresztényi kötelesség, hiszen emberek halnak meg, ráadásul százezerszám, köztük magyarok is. Hozzátette, hogy azért is szükség van a békemisszióra, mert óriási a háborúnál az eszkalációs veszély, a harmadik világháború kockázata. Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy ráadásul ennek a konfliktusnak nincs megoldása a harctéren, "a csatatéren, ahol csak halottak vannak".

- fogalmazott. A politikus közlése szerint a kritikusok például azt mondták: Orbán Viktor visszaél azzal, hogy az unió soros elnöki posztját Magyarország tölti be, kihasználja azt. Úgy tesznek mintha Orbán Viktor egy rossz célért küzdene, pedig a békéért küzd - emelte ki.

- mondta Menczer Tamás. Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor az Európa Tanácsnak készített jelentésében azt javasolta, hogy tárgyalni kell az oroszokkal, Kínával és a "világ déli felével".

PestiSracok facebook image

- sorolta.

- fogalmazott Menczer Tamás. - zárta gondolatait Menczer Tamás.

Forrás: Facebook/Menczer Tamás; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.