Pesti Srácok

Őrsi Gergely állítja: a véletlen műve, hogy épp akkor lépett ki az MSZP-ből, amikor négy egykori pártársát is megvádolták

null

„A párttól való távolságtartásom olyan mértékű volt az elmúlt öt évben, hogy erre nem tudok választ adni” – ezt válaszolta Őrsi Gergely a Népszavának arra a kérdésére, hogy az MSZP-n belül volt-e, aki fellépett a botrányok, például a kínos zuglói tenderek és szerződések kapcsán. A lapnak adott interjúban a budai polgármester azt mondja, a parkolás üzemeltetés megtisztításáért helyben megpróbált tenni, például a bankkártyás fizetés lehetőségének megteremtésével.

Azt mondja, nem figyelmeztette senki és puszta véletlen, hogy épp akkor lépett ki a szocialistáktól, amikor a párt négy prominense ellen is korrupciós ügyek miatt vádat emeltek.

– mondta erről Őrsi.

PestiSracok facebook image

A lap kérdezi arról is a polgármestert, hogy az MSZP túlélheti-e szerinte a mostani válságot. „A választóknak elege van az örökös egymásra mutogatásból, a folytonos huzakodásból a listahelyekért és a jelöltségért, sőt most már magukból a pártokból is. Egyszerűen elunták, hogy a pártok saját magukkal vannak elfoglalva, az általuk képviselt közösség gondjai helyett. Egy ilyen helyzetben csak idő kérdése volt egy új, mindent elsöprő politikai erő felemelkedése. Ez történik most. Nem kellene, hogy ez bárkit meglepjen” – mondta.

Őrsi Gergely augusztus elején adta be az írásos lemondási nyilatkozatát és kilépett a Magyar Szocialista Pártból. A II. kerület újraválasztott polgármestere már 2023-ban arról beszélt a 444-nek, hogy nincs olyan nap, hogy ne gondolkodna el azon, hogy elhagyja a szocialista pártot. Őrsi most függetlenként folytatja tovább polgármesteri tevékenységeit.

(444 / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.