Pesti Srácok

Reagált az egészségügyi államtitkár Magyar Péter hisztijére

Reagált az egészségügyi államtitkár Magyar Péter hisztijére

14 kórházban már felújították a hűtőrendszert, a János Kórházból pedig jelzést sem kaptak, hogy lenne ilyen probléma - mondta az ATV tudósítása szerint újságírók előtt Takács Péter egészségügyi államtitkár. Hozzátette, a kormány a légtechnikai rendszerek korszerűsítésére összesen 10 milliárd forintot költött. Mint ismert, Magyar Péter szereplési vágyát jelenleg éppen azzal éli ki, hogy hőmérővel a kézben razziázik a kórházakban, hogy igazolja állítását, 30-35 fokos műtőkben dolgoznak az orvosok, mert a csúnya kormány nem költ a kórházakra. Magyar a kórházi klímák miatt még a miniszterelnököt is hazarendelte a nyaralásáról.

Az egészségügyi államtitkár kedden, látogatást tett az Országos Onkológiai Intézetben. Utána azt nyilatkozta: az idei nyári időszakra 1,3 milliárd forintot biztosított a kormány előre az esetleges hibák elhárítására.

Takács Péter azt is felidézte, hogy 10 milliárd forintból összesen 14 kórház légtechnikai rendszerében részéleges vagy teljes felújítására került sor. A János Kórházból klímával kapcsolatos panaszt nem is kaptak.

A kormány Takács Péter nyilatkozata szerint azt várja el a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól és az Országos Kórházi Főigazgatóságtól:

PestiSracok facebook image

Takács Péter szerint a magyar kormány a klímaváltozás miatti szélsőséges időjárásnak megfelelően, gondosan felkészült erre a szezonra.

-fogalmazott az államtitkár.

-írta a Facebookon Takács Péter.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.