Pesti Srácok

Szent István Nap: erősen indított a Varázsliget

Szent István Nap: erősen indított a Varázsliget

A Szent István Nap kedvelt rendezvényhelyszíne a Varázsliget, ahol az idén is megannyi szórakozási lehetőség várja a családokat. A Városligetben megrendezett eseményeket már az első napon kiemelt érdeklődés övezte, de még csak most jön a java: hétfőtől további izgalmas programokkal bővült a felhozatal.

Tematikus kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal és filmvetítésekkel fogadta látogatóit az ünnepségsorozat első napján a Varázsliget. Emellett az érdeklődő kicsik részesei lehettek a Magyar Honvédség interaktív bemutatójának is. A Kós Károly sétányon és a Vajdahunyad vára környékén elhelyezkedő rendezvénypontokon már vasárnap is sokan megfordultak. A szervezők azonban hétfőn és kedden számítanak az igazi hajrára, ezeken a napokon ugyanis a Varázsliget kibővített programmal, reggeltől estig várja a gyerekeket és szüleiket egyaránt.

–jelentették ki a Varázsliget szervezői, akik azt is elárulták, hogy ezeken a napokon a többi között tematikus játszóházzal, cirkuszi műsorokkal, bábelőadásokkal, és az izgalmas Varázsvásárral bővül a programkínálatuk. Ez utóbbinak része a herceg- és hercegnőképző, amely töretlenül a közönség kedvence.

PestiSracok facebook image

A Varázsliget programjai minden korosztály számára kellemes kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak. Az előadások, kézműves foglalkozások, filmvetítések időpontjairól a szentistvannap.hu honlapon és a Szent István Nap mobilapplikációból tájékozódhatunk.

Forrás: Varázsliget; fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.