Pesti Srácok

Üdülési lehetőséggel, iskolakezdési hozzájárulással segíti a Regőczi Alapítvány a támogatottjait

null

Idén is üdülési lehetőséggel valamint iskolakezdési hozzájárulással segíti a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért a támogatottjait.

Az alapítvány kedden kiadott közleményében azt írta, idén is igyekeztek minél több szabadidős programot, pihenési, táborozási lehetőséget biztosítani az alapítvány által támogatott gyerekeknek és hozzátartozóiknak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a járványban súlyos veszteséget elszenvedő családoknak különösen értékes minden nyári élmény. Az alapítvány tájékoztatása szerint az árván, félárván maradt gyermekeknek lehetőségük volt a kortársaikkal külön vagy a családtagjaikkal közösen kikapcsolódni. A Familiare Társadalomszervező Központ Alapítvány jóvoltából 113-an vettek részt családi üdülésen Siófokon, az Erzsébet Alapítványnak köszönhetően pedig Zánkán pihenhettek 120-an a Családi Erzsébet-táborokban.

A Johannita Segítő Szolgálat, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség, valamint Orbán Karola felajánlásának köszönhetően összesen 42 fiatal tölthetett egy-egy hetet Terényben, Ráckevén, illetve Erdélyben - sorolták. Kiemelték: a közös élmények segítettek kiszabadulni a hétköznapokból, a hasonló gondokkal küzdők kortárs közösségében felszabadultan, a nehézségeket kicsit maguk mögött hagyva nyaralhattak az ifjak. Mint írták, az alapítvány a programokon kívül júniusban üdülési támogatással, augusztusban pedig iskolakezdési hozzájárulással igyekszik enyhíteni a családok terhein, a napokban 1214 gyermek részesül – anyagi helyzettől függően – 30 ezer illetve 50 ezer forintos, egyszeri iskolakezdési támogatásban.

Emlékeztettek rá: az alapítvány minden magyarországi, nappali tagozaton tanuló kis- és nagykorút segít, aki a koronavírus-járvány következtében veszítette el egyik, vagy mindkét szülőjét. Aki a Regőczi Alapítvány munkáján keresztül támogatná a Covid-árvákat, keresse a www.regoczialapitvany.hu weboldalt, ahol az adományozással kapcsolatos minden információt megtalál. Segíteni lehet a 11705084-21448492-00000000 bankszámlaszámra történő utalással, vagy a 13650 adományvonal hívásával: minden kapcsolás, illetve elküldött sms 500 forint támogatást jelent - közölte a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Purger Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.