Pesti Srácok

Újabb demokrata politikus állt át Donald Trump oldalára

null

Robert F. Kennedy Jr. után Tulsi Gabbard hawaii politikus is faképnél hagyta a demokratákat és jelentette be, hogy Donald Trumpot támogatja a 2024-es elnökválasztáson. Gabbard meglehetősen kemény szavakkal illette korábbi párttársait, és nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a közelgő választás a "kommunizmus és szabadság" közötti harc.

Tulsi Gabbard korábbi hawaii demokrata kongresszusi képviselő hétfő este támogatásáról biztosította Donald Trump republikánus elnökjelöltet az idei amerikai elnökválasztás során. Trump, aki Kamala Harris demokrata elnökjelöltet ismét "baloldali szélsőségesnek" állította be, azt mondta:

– idézte a politikust a Portfolio.

PestiSracok facebook image

Tulsi Gabbard 2013 és 2021 között képviselte Hawaii második kongresszusi körzetét, 2020-ban pedig elindult a Demokrata Párt elnökjelölti előválasztásán. A politikai karrierje előtt Irakban és Kuvaitban is szolgált veterán 2022-ben kilépett a pártból, majd a konzervatív politikai konferenciák és a jobboldali média állandó szereplőjévé vált.

Gabbard a Nemzeti Gárda Szövetségének detroiti konferenciáján szólalt fel, ahol kijelentette:

– tette hozzá a volt képviselő, aki kifejezte a bizakodását az iránt, hogy Donald Trump első tette az Egyesült Államok háború széléről való visszarántása lesz.

– tette hozzá a korábbi demokrata, aki Trump felkészülését is segíti a Kamala Harrisszel szembeni szeptember 10-i vita előtt. Gabbard még 2020-ban élesen kritizálta Harris ügyészi munkásságát, amit személyesen is felhánytorgatott neki egy akkori csörte alkalmával.

Forrás: Portfolio; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.