Pesti Srácok

A demokraták rájöttek, hogy nem biztos, hogy jó ötlet meghamisítani a közvélemény-kutatásokat

A demokraták rájöttek, hogy nem biztos, hogy jó ötlet meghamisítani a közvélemény-kutatásokat

Ahogy a Nagy Lenin is megmondta: soha nem szabad elhinni a saját propagandánkat. A Szovjetunió kései napjait lelkiismeretesen másoló amerikai demokraták most ezzel a kijelentéssel is kénytelenek szembesülni, ugyanis rájöttek, hogy nem feltétlenül tesz jót nekik, ha addig hamisítják a saját közvélemény-kutatásaikat és következetesen alul mérik Trumpot, míg a bizonytalan republikánusokat is sikerül szavazásra ösztönözni.

A demokraták attól tartanak, a kutatóintézetek alulmérik Donald Trump népszerűségét – írja a Guardian nyomán a Híradó.hu. A lap szerint Kamala Harris támogatói közül az alelnök előnyének jócskán hibahatáron belüli mértékéből – egyes csatatérállamokban 1-2 százalékpontos előnyéből – következtetnek erre. A demokraták félelmüket Trump 2016-os, azon államokban nyújtott teljesítményére is alapozzák, amelyekben nagyon csekély mértékkel, de képes volt legyőzni Hillary Clintont, ahogy a Siena College/New York Times felmérés is komoly aggályokat kelt bennük, miszerint Trump fölényes győzelmet aratna Georgia államban, Arizonában és Észak-Karolinában.

Ezenfelül olyan elemzések is napvilágot láttak, amelyek szintén Trump alulmérésével foglalkoznak. A Focaldata – amely azokat a demográfiai csoportokat vizsgálja, amelyek eldönthetik a választást – előrejelzése szerint Harris csupán átlagosan 2,4 százalékponttal vezet a csatatérállamokban.

PestiSracok facebook image

– mondta a kutatás vezetője. További aggasztó jelnek tekintik a demokraták, hogy a New York Times/Siena felmérése szerint a Trump elleni szeptemberi vitát követően Kamala Harris a valaha volt legkisebb előretörést érte el a 21. században. Harris kisebb mértékben tudott belőle profitálni, mint bármely elnökjelölt, amely eddig vitát nyert az elmúlt 24 év során.

34 felmérés alapján azt látjuk, hogy Kamala Harris csupán 1 százalékponttal áll jobban a vita után, mint előtte – írja a New York Times vezető közvélemény-kutatója, Nate Cohn, aki szerint e két jelölt között jelenleg holtverseny van.

– tette hozzá.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.