Pesti Srácok

A Politico szerint a magyar kormány befolyásolni tudja Trumpot és a mögötte álló tábort

A Politico szerint a magyar kormány befolyásolni tudja Trumpot és a mögötte álló tábort

A Politico szerint a Donald Trump és Orbán Viktor közötti szoros kapcsolat egyre nagyobb aggodalmat kelt az amerikai republikánus körökben. A lap úgy véli, hogy a magyar kormány „oroszbarát" nézeteket vall, és befolyásolni tudja a Trump mögött álló tábort és az elnökjelöltet, írja az Index.

A Politico emlékeztet, hogy a Konzervatív Partnerségi Intézet, amely egy esetleges második Trump-kormányzat politikáinak inkubációs központja, 2022 októberében társszervezője volt egy vitának arról, hogyan lehetne „békét teremteni Ukrajnában", amelyen Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is felszólalt.

Miután helyet foglaltak, a résztvevők röpiratokat kaptak, amelyeken szemérmetlenül oroszbarát beszédpontok szerepeltek – állítják a Politico szerzői.

Felsoroltak párat ezekből: „Oroszországnak megvan az akarata, ereje és türelme a háború folytatásához"; „Az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket súlyosan korlátozni kell, és Zelenszkij ukrán elnököt az amerikai vezetésnek arra kell bátorítania, hogy a fegyverszünet lehetőségét keresse, és ismerje el Ukrajnát semleges országnak". – ez is szerepelt állítólag a röpiraton.

A magyar kormány befolyásolja az amerikai republikánusokat?

A lap cikkében emlékeztettek arra, hogy hónapokkal korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök Szijjártó Péternek magyar külügyminiszternek a Barátság Rendje kitüntetést adományozta, a legmagasabb orosz állami kitüntetést, amelyet külföldiek kaphatnak.

A Politico úgy véli: a fenti eset jól példázza, hogyan igyekszik a magyar kormány befolyásolni a washingtoni politikai diskurzust, vagy akár az európai uniós politikai vitát. Ezen a ponton a lap Európa-ellenességről ír, és a kormány „jobboldali agytrösztjeire” mutat – mint a brüsszeli MCC és a Danube Institute, amelyeken keresztül szerintük hatást gyakorolnak az álláspontokra.

– állítják a Politico szerzői, megjegyezve, hogy „ezek közé tartozik az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás visszafogása és – hallgatólagosan – a NATO támogatásának gyengítése”.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."