Pesti Srácok

Amerikai lap: Orbánék nem állnak automatikusan szemben az európai egység gondolatával

Amerikai lap: Orbánék nem állnak automatikusan szemben az európai egység gondolatával

Az európai jobboldal megítélése egy félreértésén alapul – mutatott rá kedden a Foreign Affairs. A lap emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök közvetlenül az európai parlamenti választások után új csoportot hozott létre a parlamentben Patrióták Európáért néven, amely név tökéletesen megfogalmazza a nacionalizmus és a jobboldal elképzelését, mivel az európai jobboldal tagjai nacionalistáknak és európaiaknak egyaránt gondolják magukat.

Az amerikai lap úgy véli, hogy a baloldal hivatalos elképzelésével ellentétben Orbánék nem állnak automatikusan szemben az európai egység gondolatával. Ez máris egy nagyon érdekes következtetés a Foreign Affairs részéről, már csak azért is, mert ilyen kritikákat nem egyszer kapott már Magyarország.

A lap végül azt is megjegyezte, hogy sok elemző hajlamos figyelmen kívül hagyni magában az Európában zajló politikai fejleményeket is.

Valójában a legtöbben úgy beszélnek, mintha Európa egyetlen jobboldali kormánya Orbáné lenne Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Ezzel szemben sokan gondolkodnak a magyar miniszterelnökhöz hasonlóan, például Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is, de könnyen elképzelhető, hogy sokan fogják még követni őket.

Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.