Pesti Srácok

Az EU attól tart, hogy Ciszjordánia második Gázává válik

Az EU attól tart, hogy Ciszjordánia második Gázává válik

Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra a veszélyre figyelmeztetett kedden, hogy Ciszjordánia - ahol az Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet közötti háború kezdete óta megnőtt az erőszak - „újabb Gázai övezetté válhat”.

Izrael az elmúlt hetekben növelte a katonai műveletek számát az általa 1967 óta megszállva tartott Ciszjordániában, ahol a palesztinok és az izraeli telepesek közötti erőszakcselekmények szintén fokozódtak.

-jelentette ki Josep Borrell. Az uniós külügyek vezetője, aki Kairóban az Arab Liga miniszteri értekezletén vett részt, azzal vádolta az izraeli kormány "szélsőséges" tagjait, hogy megpróbálják ellehetetleníteni egy jövőbeli palesztin állam létrehozását.

PestiSracok facebook image

-hangoztatta aggodalmát Josep Borrell, sajnálkozását fejezve ki, hogy „a nemzetközi közösség ugyan bírál, átérez, felismer, de nehezen cselekszik”.

-vélte a politikus.

Az EU adatai szerint a 2023-as esztendő rekordév volt a ciszjordániai izraeli telepek terjedésében, az elmúlt három évtizedben tavaly adták ki a legtöbb építési engedélyt. Ciszjordániában mintegy 490 ezer izraeli telepes él hárommillió palesztin mellett. A nemzetközi jog szerint az izraeli telepépítés illegális, és a palesztinok szerint ez a kétállami megoldás legfőbb akadálya. A gázai háború kezdete óta izraeli katonák, illetve telepesek legkevesebb 662 palesztint öltek meg a palesztin egészségügy-minisztérium adatai szerint. Legkevesebb 23 izraeli - közöttük katonák - haltak meg palesztin támadásokban hivatalos izraeli adatok szerint.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.