Pesti Srácok

Bevándorló gyerekek miatt vették ki gyerekeiket az olasz szülők egy laziói iskolából

Bevándorló gyerekek miatt vették ki gyerekeiket az olasz szülők egy laziói iskolából

Az olasz és a bevándorló tanulók számának egyensúlyát ígérte a közép-olaszországi Lazio régió tanfelügyelősége kedden, miután olasz szülők kivették a gyerekeiket egy olyan osztályból, amelyben sok indiai, pakisztáni és albán diák volt.

Tizenkét olasz tanulót helyeztek át szülei másik oktatási intézménybe a Latina városához közeli Fondi egyik általános iskolája alsó tagozatából.

Az Alfredo Aspri nevű iskolában szeptember 12-én kezdődött el a tanév, és az első osztályban a gyerekek több mint ötven százaléka indiai, pakisztáni és albán származású. Egyes családok úgy vélték, hogy túl sok a külföldi, és a bevándorló gyerekek magas létszáma megnehezíti az olasz tanulók előrehaladását.

Lazio tartomány tanfelügyelősége kedden közleményben tett ígéretet, hogy ezentúl nagyobb figyelmet fordít a tanulók közötti egyensúlyra.

PestiSracok facebook image

Itt van a legnagyobb indiai közösség

Olaszországnak ebben a térségében él a legnépesebb indiai közösség, hivatalosan 11 ezren vannak, majdnem kivétel nélkül a földeken dolgoznak a zöldség-gyümölcs ültetvényeken.

Az indiai közösséget vezető Gurmuk Singh a RAI olasz közmédia körzeti tévéhíradójában diszkriminációnak nevezte az olasz szülők lépését. Elfogadhatatlannak nevezte azt a javaslatot, hogy külön osztályokat indítsanak az indiai, az albán és az olasz tanulók számára.

A hatályos törvények értelmében a bevándorló diákok aránya osztályonként nem lépheti túl a harminc százalékot.

Az idei tanévben több mint 967 ezer bevándorló diák jár az olasz iskolákba, a teljes tanulói létszám 11,3 százaléka az általános iskola első osztályától a végzős középiskolásokig. Több mint 62 százalékuk az északi tartományokban él.

Forrás: MTI, fotó: CNN

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.