Pesti Srácok

Izzik az iratmegsemmisítő Kiss Lászlóék irodáiban

null

Valamit nagyon szeretnének eltűntetni az óbudai önkormányzatnál. A kerület DK-s polgármesterét letartóztatták, azonban a nyomozás még nem ért véget, így Kiss László csapatának most mindennél fontosabb lenne, hogy eltüntessék a korrupciós botrányra vonatkozó bizonyítékokat. Érdekes egybeesés, hogy éppen most jelent meg egy olyan cég autója az önkormányzat épületénél, amelyik iratmegsemmisítéssel foglalkozik. Azért arra minden esetre kíváncsiak vagyunk, hogy mitől félnek annyira, hogy bevállalják a bizonyítékmegsemmisítés feltételezhető bűntettét is...

Az Óbudai Hírek egyik olvasója hívta fel a lap szerkesztőségének figyelmét arra, hogy beindulhatott a nagyüzemi iratmegsemmisítés Kiss László, korrupcióval vádolt polgármester hivatalában. A portál olyan fényképeket kapott, amelyeken az látható, hogy hétfő reggel a Fő téri hivatalnál jelent meg egy iratok és adathordozók megsemmisítésével foglalkozó cég 3 teherautója és gőzerővel kezdték bepakolni az önkormányzat iratait.

A portál egyúttal az ügyészség figyelmét is felhívta az esetre, hiszen a bíróság többek között azért rendelte el mind Kiss László polgármester, mind Czeglédy Gergő alpolgármester előzetes letartóztatását, hogy ne tudják eltüntetni a korrupciós botrány lehetséges bizonyítékait.

A bizonyítékok megsemmisítését a 2012-es évi C. törvény értelmében külön büntetik, így tehát, ha valóban fennáll az elkövetés esete Kiss és társai egy újabb ügyet vállaltak a nyakukba, ennak kapcsán érdekes lehet, hogy mi az, ami miatt hajlandóak megkockáztatni a halmazati bűnelkövetést?

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: Óbudai Hírek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.