Pesti Srácok

Kovács Zoltán: valós problémákra valós megoldásokat keresünk

null

A magyar uniós elnökség prioritásait azzal az ambícióval fogalmaztuk meg, hogy beszéljünk valós problémákról, és keressünk rájuk valós válaszokat – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Mindent a soros EU-elnökségről! című kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök békemissziója is erről szólt. Az államtitkár szavai szerint az Európai Unió egyre-másra hozza az olyan intézkedéseket, amelyek nem a valóságból indulnak ki, hanem vágyakból és hitből. Ilyen például a zöldítési program és a migrációs program is - magyarázta, hozzátéve: ezek az intézkedések nem csak károsak, de nem is lehet őket végrehajtani.

– jelentette ki Kovács Zoltán. Hozzátette: csak akkor lehet javítani Európa helyzetén, ha nyíltan beszélnek a problémákról, és "létező kérdésekre észszerű felvetésekkel válaszolnak." Az államtitkár közölte: az elnökségi programok egyharmadát már lebonyolították. Összesen 240-250 rendezvényt terveztek az elnökség idejére, ebből 16 miniszteri szintű informális tanácsülés, kettő pedig ennél magasabb szintű, miniszterelnökök és államfők részvételével zajló tanácsülés.

PestiSracok facebook image

A 18 magas szintű találkozó mellett "megszámolhatatlan mennyiségű" szakértői és középszintű tanácskozás zajlik le a fél év során - sorolta. Jelezte azt is, hogy ezen a héten két komoly tanácsülés zajlik: hétfőn és kedden a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (Agrifish) ülésezett, pénteken és szombaton pedig a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) találkozóját bonyolítják. Utóbbi, több mint 600 résztvevővel a legnagyobb létszámú találkozó lesz - mondta. A migrációs válság kapcsán Kovács Zoltán rögzítette: a migrációs kérdés nem humanitárius, emberjogi kérdés, hanem biztonsági, versenyképességi és gazdasági kérdés, amit ennek megfelelően is kellene kezelni. Kovács Zoltán kiemelte, hogy Orbán Viktor békemissziója során nem az elnökség nevében beszélt.

– fogalmazott, hozzátéve: "csak arról lehet beszélni, hogy hogyan kell segíteni Ukrajnának, hogyan kell még több fegyvert küldeni és hogyan kell legyőzni Oroszországot."

– hangsúlyozta, megjegyezve: az, hogy naponta százak-ezrek halnak meg a fronton, egészen biztosan nem vezet békéhez. Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselő a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy a magyar elnökségi rendezvények lebonyolítása megfelelően zajlik, és nagyon sokan jönnek el az eseményekre.

– fogalmazott a kormánypárti politikus, aki Kovács Zoltánhoz hasonlóan szintén rávilágított, hogy az uniós versenyképességi adatok "ijesztőek", a témában készült legfrissebb jelentés szerint "nem állunk jól." A migrációs válságról szólva Győri Enikő rámutatott, hogy a migrációs kvótákat egyik tagállam sem tudja teljesíteni, mert az "kivitelezhetetlen", és "mindenki tudta, hogy nem működik a dolog." Leszögezte: mindenképpen a külső határokat kell védeni. Példaként elmondta azt is, hogy Spanyolországban nagy felháborodást kelt, hogy a bevándorlók több ellátmányt kapnak, mint amennyi támogatás egy spanyol munkanélkülinek jár. Hozzátette: Németországban nagyon sok merénylet történik, az erőszakos bűncselekmények több mint 40 százaléka migráns eredetű.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.