Pesti Srácok

Leszereltette a fővárosi kukák nagyrészét Karácsony, most mégis azt kéri, hogy vigyázzunk a tisztaságra

Leszereltette a fővárosi kukák nagyrészét Karácsony, most mégis azt kéri, hogy vigyázzunk a tisztaságra

Nagy dirrel-durral bejelentette a főpolgármester, hogy nagytakarítás lesz Újpesten, de hozzáteszi, hogy ez csak akkor ér valamit, ha a városlakók is vigyáznak a rendre. Karácsony Gergelytől most Szentkirályi Alexandra azt kérdezi, hogy hogyan vigyázzanak az emberek a rendre, ha a kukákat is leszereltette a főpolgármester?

Bár nincs már kampány, mégis megszólalt a főpolgármester lelkiismerete vagy csak elkezdett gyalog is járkálni a városban, ahol valóban hemzseg a szemét. Ennek egyik oda pedig az, hogy rengeteg köztéri kukát szereltetett le annak idején, így az emberek nem tudják hova kidobni a szemetüket, magával pedig nem mindenki viszi a hulladékot. Erre hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra a kormánypártok korábbi főpolgármester-jelöltje is, mert szerinte nem lehet azt kérni az emberektől, hogy vigyázzanak a környezetükre és a tisztaságra, ha nem kapnak lehetőséget arra, hogy a megfelelő helyre dobják a szemetet.

Forrás: Facebook, fotó: Bors

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."