Pesti Srácok

Magyar Péternek akkor jutott eszébe aggódni a közlekedésért, miután már nem kap milliókat a Volántól és a Magyar Közúttól

null

Van annak valami diszkrét bája, hogy valaki akkor kezd meg panaszkodni a volt politikai közegére, amikor saját aljassága miatt az kiveti magából. Itt van példának Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének Lázár Jánost is csak akkor jutott eszébe ekézni, amikor már nem az ő minisztériumához tartozó állami cégek igazgatóságában ült.

Amint arra a Mandiner emlékeztetett, Magyar Péter éles kritikával illette Lázár János építési és közlekedési minisztert egy szombat délelőtti bejegyzésében, amelyben a MÁV állapotát és az elmúlt évek vasúti fejlesztéseinek hiányát ostorozta. Lázár János nem hagyta szó nélkül a kritikát, és válaszolt Magyar bejegyzésére. Üdvözölte őt a „magyar vasút valóságában”, majd ironikusan megjegyezte, hogy örül, hogy a politikusok harminc év után végre észrevették a vasút problémáit. Lázár pontokba szedve válaszolt Magyar kritikáira, egyúttal meghívva Magyart egy személyes találkozóra, hogy részletes tájékoztatást adjon a tervezett intézkedésekről.

Érdekess Magyar Péter közlekedési helyzetet illető kritikái kapcsán, hogy az immár kormánykritikus politikus nem is olyan rég még a Volánbusz igazgatósági tagjaként havi 1,16 milliós fizetést kapott, miután 2023 áprilisában bekerült a cég igazgatóságába. Ráadásul ez már az cég azon időszaka volt, amikor a cég Lázár János építési és közlekedési miniszter alá tartozott. Azonban amikor még nem indult el a politikai pályán, Magyar a tárcavezetőt sem ekézte nyilvánosan.

Magyar egyébként már 2024-ben, politikusi karrierje elején bejelentette, hogy lemond a Volánbusznál betöltött pozíciójáról, ami igen érdekes, tekintve, hogy a nyilvánosan elérhető cégiratok szerint 2023. december 1-én már nem volt igazgatósági tag. De Magyar Péter dolgozott a szintén Lázár János minisztériumához tartozó Magyar Közút Zrt-nél is, ahol igazgatósági tag volt, és ahová még előbb, már 2022 augusztusában ült be. Ebben a pozíciójában havi 1,33 millió forintos fizetést kapott. Érdekes módon a magyar közlekedés állapotát ebben az időszakban – vagyis amikor ő is felelős volt érte – ugyancsak nem kritizálta nyilvánosan, ahogy Lázár Jánosba is csak most mart bele.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.