Pesti Srácok

Orbán Viktor az Árvízinfón: még öt nehéz napot kell átvészelni (VIDEÓ)

Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.

"A védekezés kilencedik napjában vagyunk, túljutottunk a felén, most már vágjuk a centit, úgy számolunk, hogy még öt nap van hátra a kiemelt és erőfeszítéseket igénylő védelmi napokból." - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette:

Közölte: az árvízi védekezés pénteken 755 kilométeren zajlott, ez már csak egy kilométerrel több, mint a megelőző napon, ami jól jelzi, hogy "túljutottunk a közepén". Hangsúlyozta azt is:

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor kiemelte,

A miniszterelnök továbbra is azt kérte a védekezést vezetőktől, hogy ne engedjék az alkalmazottak, dolgozók figyelmét lankadni, mert a levonuló árvíz utáni időszakban történik a legtöbb áttörés, baleset, átázás. Könnyen előfordulhat - tette hozzá, hogy egy-két nap léhaság, lazaság vagy lustaság tönkreteszi az eddigi eredményes védekezés munkáját. Orbán Viktor szólt arról:

Vácnál a szennyvízaknák törtek fel a nagy nyomás hatására, de ezt sikerült - ahogy a vizesek mondják - "elfognunk" - ismertette. A következő időszak kiemelt figyelmet igénylő helyszínei már a Budapest alatti települések - mondta Ercsit, Kisapostagot, Dunaföldvárt és Paksot említve, jelezve, hogy mindenhol 100 százalékos a készültség.

Forrás/fotó: MTI; videó: facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.