Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány mindent megtesz, hogy Románia még idén beléphessen a schengeni övezetbe

null

A kormány mindent megtesz azért, hogy Románia még idén, a magyar európai uniós elnökség időszaka alatt csatlakozhasson a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a román belügyminiszterrel folytatott egyeztetését követően először is leszögezte, hogy hazánknak nemzeti érdeke a szomszédos ország csatlakozása a schengeni övezethez, minthogy a közúti határellenőrzés megszűnésével egyrészt eltűnnének a hosszú sorok az átkelőknél, másrészt a forgalom rendelkezésére lehetne bocsátani azonnal tíz, jelenleg csak szombaton használható közúti kapcsolatot. Kiemelte, hogy mindezzel egyszerűbb lesz a kapcsolattartás a határ két oldalán élő magyar közösségek között is. Arra is kitért, hogy Románia Magyarország egyik legfőbb exportpiaca, így a vállalatok számára is rendkívül kedvező lenne a schengeni tagság, ezáltal még jobb eredményeket mutathatnának fel.

-mondta.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy megállapodást írt alá a két ország a határon átnyúló bűnüldözési együttműködésről. Rámutatott, hogy mindkét ország olyan útvonalon fekszik, amelyet korábban előszeretettel használtak az illegális bevándorlók és a rájuk épülő szervezett bűnözés.

-közölte. Aláhúzta, hogy a felek megállapodtak ezen együttműködésük még szorosabbra fűzéséről, a mostaninál is aktívabb együttműködésről a biztonság fenntartása érdekében.

-figyelmeztetett. A miniszter végül ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy Magyarország és Románia kulcspozícióban van a tekintetben, hogy magukat és Európát is megóvják az illegális bevándorlóktól.

-szögezte le. Rámutatott, hogy a kétoldalú bűnüldözési együttműködés segíteni fog Magyarország és a magyar emberek megvédésében.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.