Pesti Srácok

Szijjártó figyelmeztetett: rendkívül veszélyes lenne a nyugati fegyverek oroszországi célpontok elleni bevetése

null

Komoly eszkalációs kockázatot jelentene Ukrajna azon követelése, hogy a szövetségesek által szállított fegyvereket mélységi csapásmérésre is felhasználhassák Oroszország területén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Volodimir Zelenszkij ukrán elnök friss nyilatkozatára reagálva leszögezte, hogy az elmúlt közel ezer nap, amióta a háború zajlik, bizonyította, hogy a konfliktusnak a harctéren nincs megoldása, és a fegyverszállítások pusztán az áldozatok számának emelkedéséhez vezettek, nem hozták közelebb a békét, sőt az inkább még távolabb került.

-figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

-mutatott rá. Nagyon veszélyes javaslatnak, követelésnek nevezte ukrán részről, hogy a szövetségesek által szállított fegyvereket mélységi csapásmérésre is felhasználhassák Oroszország területén.

-hangsúlyozta. A miniszter szavai szerint ez esetben a háború könnyen továbbterjedhetne, és ez először a szomszédos országokra jelenthetne veszélyt.

-vélekedett. Üdvözölte, hogy jól láthatóan vannak még "józan hangok, józan belátási képességek" a nyugati államok némelyikében, ennek köszönhető, hogy az engedélyt eddig nem adták meg az érintettek. "És őszintén reméljük, hogy ezt a vörös vonalat nem is lépi át senki" - fogalmazott.

-húzta alá.

-fűzte hozzá. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) esti nyílt ülésén is napirenden lesz az ukrajnai háború, és komoly vita várható, hiszen minden fél magas szinten képviselteti magát.

-mondta.

-tette hozzá.

-folytatta. Ennek kapcsán pedig sérelmezte, hogy az utóbbi évek során egyesek inkább a hasonlóképp gondolkodó országok csoportjává próbálták változtatni a világszervezetet, ami ellentétben áll az eredeti célokkal.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.