Pesti Srácok

Szijjártó: meg kell előzni a közel-keleti válság további eszkalációját

Szijjártó: meg kell előzni a közel-keleti válság további eszkalációját

A nemzetközi közösségnek meg kell előznie a közel-keleti válság további eszkalációját, ez ugyanis igen súlyos kihatással lenne a világ biztonságára - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a Közel-Keletről az elmúlt napokban és órákban igen nyugtalanító jelentések érkeztek, az ukrajnai háború mellett ez a konfliktus is egyre közelebb kerül az eszkalációhoz, a válság továbbterjedéséhez, ami szintén jelentősen alááshatja a világ biztonságát.

-figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

-mondta. Majd rámutatott, hogy a magyar kormány szoros kapcsolatban áll a libanoni keresztény közösséggel, a kapcsolattartás jelenleg is folyamatos, és ha bármilyen segítségre van szükségük, azt meg fogják kapni.

-emlékeztetett. Továbbá reményét fejezte ki, hogy mindenkiben lesz annyi józan ítélőképesség a következő napokban, hogy nem eszkalálja tovább a közel-keleti válságot, és nem kell emberek újabb millióinak szenvedniük. A téma kapcsán végül arra is kitért, hogy szerdán libanoni kollégájával is megbeszélést fog folytatni, és erről a kérdésről is szó lesz.

Szijjártó Péter a nap folyamán tervezett kétoldalú találkozóival kapcsolatban kifejtette, hogy afrikai és ázsiai partnereivel alapvetően biztonsági kérdésekről fog egyeztetni, így a migrációs nyomásról is.

-szögezte le. Kiemelte, hogy Afrika lakossága a következő két évtizedben mintegy 750 millióval fog nőni, és ezeknek az embereknek majd munkahelyet kell adni, taníttatni kell őket, egészségügyi ellátásra lesz szükségük.

-közölte.

-tette hozzá.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy Honduras is belép a magyar ösztöndíjprogramba, tehát onnan is jöhetnek majd diákok a hazai egyetemekre. Valamint üdvözölte, hogy Kuba érdekelt a magyar vízügyi technológiákban. Illetve elmondta, hogy nemcsak afrikai és latin-amerikai, hanem ázsiai országok külügyminisztereivel is találkozni fog. Aláhúzta, hogy Magyarország és Kambodzsa megállapodott a nagykövetségek kölcsönös megnyitásáról, Üzbegisztánnal pedig diplomáciai képzési együttműködési szerződést fog aláírni. Azt is érintette, hogy tárgyalni fog az Egyesült Arab Emírségek diplomáciájának vezetőjével is, vele leginkább a közel-keleti helyzet lesz a téma.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.