Pesti Srácok

Újabb amerikai hajóra támadtak a jemeni lázadók

null

A húszi lázadók azt állították szombaton, hogy támadást hajtottak végre egy kereskedelmi hajó ellen Jemen partjainál, a többnemzeti haditengerészeti erők pedig korábban arról számoltak be, hogy egy libériai zászló alatt közlekedő hajó volt a célpontja két ballisztikus rakétának, amelyek a hajó közelében felrobbantak.

Jahja Szári, a húszik szóvivője azt mondta: "a jemeni fegyveres erők (...) katonai műveletet hajtottak végre a Groton hajó ellen az Ádeni-öbölben". Hozzátette, hogy a támadás "pontosan és közvetlenül találta el a hajót", hangsúlyozva, hogy ez volt a második támadás a hajó ellen "az augusztus 3-án történt első után". Szombaton a bahreini székhelyű, az Egyesült Államokat és európai országokat tömörítő multinacionális haditengerészeti koalíció által vezetett Közös Tengeri Információs Központ (JMIC) arról számolt be, hogy a Groton nevű hajót "két ballisztikus rakétával vették célba 130 tengeri mérföldre (240 kilométerre) keletre Ádentől, a dél-jemeni nagyvárostól".

A közlemény szerint az első rakéta "a hajó orrától 50 méterre", a "második pedig a hajó tatjától 50 méterre" csapódott be, hozzátéve, hogy a hajó folytatta útját anélkül, hogy bármilyen kárt szenvedett volna. A támadásról a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) is beszámolt. A JMIC úgy véli, hogy "a Groton azért került célkeresztbe, mert a közelmúltban ugyanannak a társaságnak más hajói is jártak izraeli kikötőkben".

A Gázai övezetben zajló háború miatt, a palesztinokkal való szolidaritásból november óta a húszik Jemen partjainál több olyan hajót is megtámadtak, amelyekről úgy vélték, Izraelhez kötődnek. Ezek a támadások megzavarták a forgalmat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben, amely a világkereskedelem számára létfontosságú tengeri övezet. Ezért az Egyesült Államok többnemzetiségű tengeri koalíciót hozzott létre, hogy csapást mérjen a lázadók jemeni célpontjaira, néha az Egyesült Királyság segítségével.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Húszi médiaközpont

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.