Pesti Srácok

Visszahelyezték a pedofilügyben érintett újbudai óvoda igazgatóját a helyére, mire a szülők sorra kezdték kivenni a gyerekeiket az intézményből

null

Miután a DK-s városvezetés visszahelyezte az igazgatót a Szivárvány Óvodában, sorra vitték el gyerekeiket a szülők. A pedofilgyanús esetet egy óvónő jelezte, aki lelkiismereti okok miatt felmondott, nem tud együtt dolgozni ezek után a vezetéssel.

Év eleje óta nem csitul a botrány a DK-s László Imre vezette XI. kerület Szivárvány Óvodája körül. Ekkor derült ki, hogy egy pedagógiai asszisztens fotókat készített a rá bízott gyerekekről, szülői elmondások szerint pedig olyan is előfordult, hogy igencsak félreérthető helyzetben volt az ölében gyermek. A rendőrség azóta is nyomozást folytat, a gyanúsítottat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrzik. Ezzel egy időben az önkormányzat is belső vizsgálatot indított.

Kiderült, hogy az egyik óvónő már korábban jelezte az intézményvezetőnek, hogy a pedagógiai asszisztens gyanúsan viselkedik a gyerekekkel. Az igazgató azonban semmit nem tett, az önkormányzat vizsgálata pedig azt állapította meg, hogy nem hibázott semmiben.

A vizsgálat idejére az intézményvezetőt felmentették a munkavégzés alól, csakhogy a közelmúltban visszahelyezték László Imréék. Az esetet jelző óvónő viszont lelkiismereti okokból felmondott, ugyanis képtelen együtt dolgozni ezek után az igazgatóval.

PestiSracok facebook image

Politikai okból mentegetik az igazgatót

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy rajta kívül még hárman tették meg ugyanezt. Úgy tűnik, a szülőknek is megrendült a bizalmuk az óvoda vezetésében. A lapnak megszólalt egy édesapa, aki a kényes ügy miatt az arcát és nevét inkább nem vállalta.

Elmondta, hogy miután visszahelyezték az igazgatót, kivette gyerekét az óvodából és másik intézménybe vitte. Szerinte az önkormányzat politikai okokból mentegeti az igazgatót, a városvezetés hozzáállása az ügyhöz pedig teljesen vállalhatatlan. Nemcsak ők, hanem rajtuk kívül még 8-10 család döntött úgy, hogy ezek után nem hajlandó abba az óvodába járatni gyermekét, ahol egyszer már ilyen veszélyeztetésnek tették ki a legkisebbeket.

– Ezt már a Fiatal Családosok Klubja alapítója mondta a Magyar Nemzetnek. Király Nóra szerint azért igazán szomorú az ügy, mert abban hisznek, hogy a gyermek és a család az első és mindent meg kell tenni a boldogulásuk érdekében. Ezek után pedig, mint mondta, érthető, hogy a szülők nem akarnak asszisztálni a botrányos önkormányzati döntésekhez.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.