Pesti Srácok

A Liga párt pontidai nagygyűlésén részt vevőket a migráció problémája foglalkoztatta

A Liga párt pontidai nagygyűlésén részt vevőket a migráció problémája foglalkoztatta

A fiatalok az illegális migráció miatt szűkülő lehetőségeik miatt aggódtak, az idősebbek pedig a keresztény jelképek védelmére hívták fel a figyelmet a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, a lombardiai Pontidában.

A Liga észak-olasz ifjúsági tagozatának tagjai Politikailag lázadó vagyok feliratú pólót viseltek. Néhányan Donald Trump amerikai elnöki kampánya jelszavát hirdető felsőt vettek magukra, amelyet a Republikánus Párt küldöttsége osztogatott cowboykalapos amerikai fiatalemberekkel.

A legnagyobb sikere azonban annak a pólónak volt, amely Matteo Salvinit ábrázolta alig látható börtönrácsok mögött, Azért mert megvédte Olaszországot felirattal. Sorok álltak a standoknál, ahol aláírást gyűjtöttek Salvini mellett, a szicíliai ügyészség vádemelése ellen. Ingyen lehetett felvenni az olasz és európai határok védelmében felállított bizottság tagsági igazolványát, és külön asztalokat foglaltak el a Patrióták Európáért kiadványai.

A háromezer lakosú kisváros, Pontida 1990 óta látja vendégül a Liga nagygyűlését. Kezdetben az Umberto Bossi vezette Északi Liga zöld színe volt a domináns, amely Matteo Salvinivel mostanra már kékre váltott.

PestiSracok facebook image

A sportpálya melletti mezőn zajlott találkozón Lombardia tartomány, a velencei köztársaságot jelképező szárnyas oroszlánnal díszített zászlók lobogtak, a magasba tartott transzparenseken az Én Salvinivel vagyok felirat volt a leggyakoribb, de taps kísérte a Patrióták nem idióták táblát is.

- mondta Fabrizio Sala, a Liga politikusa, Bergamo megyei főtitkára az MTI-nek.

A Valle d'Aostából családjával érkező Alice Fanelli alig húszévesen úgy vélte, számára az illegális migráció jelent problémát.

- vélekedett.

A hetven év feletti Leopoldo Maria De Filippi Tedeschi nyugalmazott csendőrtábornok elmondta, a migráció több szempontból is problémát jelent.

- magyarázta.

Megjegyezte, az iszlám vallás nem keverhető össze az iszlámizmussal, amely teljes ellentétben áll Európa alapvető értékeivel. - mondta.

- hangoztatta az MTI-nek.

A Liga kormánytagjai, teljes vezérkara és ötszáz polgármestere volt jelen Pontidában. A párt szenátusi frakcióvezetője, Massimiliano Romeo szerint az illegális migránsok beengedését azok szorgalmazzák, akik destabilizálni akarják az európai társadalmat és politikát. Roberto Vannacci, a Liga európai parlamenti képviselője szerint nincs olyan arab ország, ahol egy illegális európai bevándorló öt év alatt állampolgárságot kap, ahogyan az ellenzék szorgalmazza Olaszországban.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.