Pesti Srácok

Az amerikai közlekedési minisztérium 4 millió dollár bírsággal sújtja a Lufthansát zsidó utasok diszkriminálása miatt

Az amerikai közlekedési minisztérium 4 millió dollár bírsággal sújtja a Lufthansát zsidó utasok diszkriminálása miatt

Az Egyesült Államok 4 millió dolláros bírsággal sújtja a Lufthansa német légitársaságot, amiért zsidó utasokat diszkriminált 2022 májusában a New Yorkból Frankfurt érintésével Budapestre tartó egyik járatán - közölte kedden az amerikai közlekedési minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint 128 zsidó utast, akik csaknem kivétel nélkül ortodox zsidók öltözetét viselték, nem engedtek fel Frankfurtban a csatlakozó budapesti járatra egyesek állítólagos helytelen viselkedésére hivatkozva.

Annak ellenére, hogy az érintettek közül sokan nem is ismerték egymást, s nem is együtt utaztak, az amerikai tárca által meghallgatott utasok azt állították, hogy a Lufthansa úgy kezelte őket, mintha egy csoport lennének, s így nem engedték fel őket a járatra az állítólag helytelenül viselkedő kevesek miatt.

A keddi tájékoztatás szerint az amerikai közlekedési minisztérium kétmillió dollár bírsággal sújtja a német légitársaságot, továbbá ráterheli azt a kétmillió dollárt, amelyet a tárca kártérítésként fizetett ki az érintetteknek.

PestiSracok facebook image

A német légitársaság tagadta, hogy alkalmazottai hátrányosan megkülönböztettek volna utasokat, de belegyezett a bírság megfizetésébe, hogy elkerüljön egy lehetséges peres eljárást, amivel az amerikai tárca fenyegetett.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

„Sok zenekar szeretne ekkora szubkultúrának játszani” – Petrás János és Bäck Zoltán, a Kárpátia tagjai a Polbeatben

‎Polbeat 2023 január 24.
Petrás János, a zenekar énekes–szövegírója, és Bäck Zoltán gitáros már régi vendégek a köreinkben. Petrás a PestiSrácokon osztotta ki a Gyurcsánnyal szövetkező Jobbikot, itt méltatta a koronavírus-járványban hősként helytálló ápolókat és szintén a PS-en követelte, hogy fosszák meg magyar állampolgárságuktól a hazát eláruló momentumosokat, míg Bäck a Halhatatlanok napja című megemlékezésünkön szólalt fel korábban, az ’56-os hősök bátorságát hangoztatva. Vésey Kovács László és Ambrózy Áron most a csapat körül kialakult „k*rva nagy szubkultúráról”, a készülő lemezükről, az ún. nemzeti rockról és a környező államokban támadt nehézségeikről beszélgetett a két zenésszel, de persze a politikai kitekintés is belefért a programba.