Pesti Srácok

Deutsch Tamás: Magyar Péterék a bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az EP-ben

Deutsch Tamás: Magyar Péterék a bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az EP-ben

Magyar Péterék többször is az illegális bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az Európai Parlamentben - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban csütörtökön. Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője elmondta: a Tisza Párt Brüsszelhez való igazodása több migrációt, több háborús kiadást jelent és kevesebb pénzügyi támogatást Magyarországnak.

Deutsch Tamás magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a 2025-ös uniós költségvetés EP-szavazásán a Tisza Párt valamennyi EP-képviselője arra voksolt, hogy minél gyorsabban lépjen hatályba az unió polgárai és több kormánya által is elhibázottnak tartott, az illegális migrációt ösztönző uniós migrációs paktum. Tájékoztatása szerint a Tisza Párt EP-képviselői támogatták azt a javaslatot, hogy

A Tisza Párt EP-képviselőnek támogató szavazatával az EP olyan javaslatot is elfogadott, amely helyénvalónak ítéli, hogy Magyarország súlyos büntetést kapott az Európai Unió Bíróságától, továbbá kimondja: helyes megbüntetni Magyarországot 200 millió euróval, amiért nemet mondott az illegális migrációra, valamint jogi, és műszaki határzár alkalmazásával nem engedett be migránsokat az ország és az unió területére.

PestiSracok facebook image
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A Tisza Párt valamennyi EP-képviselője ezen felül leszavazta azt a javaslatot, hogy Magyarország két milliárd eurónyi támogatást kapjon a déli határokon felállított határkerítés költségeinek fedezésére.

- fogalmazott. A politikus közölte, a Tisza Párt EP-képviselői szavazataikkal ezen elképzelést már gyakorlatba ültették, készek teljesíteni azt a brüsszeli elvárást, mely szerint Magyarországot bevándorló országgá tennék, áterőltetve az illegális migránsok beengedését. "Mi ezt nem engedjük, Magyarország nem lesz bevándorló ország, a Tisza Párt ezen törekvését meg fogjuk hiúsítani" - jelentette ki Deutsch Tamás.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta: nem ez az első eset, hogy a Tisza Párt EP-képviselői olyan kezdeményezéseket támogatnak, amelyek alapjaikban ellentétesek Magyarország érdekeivel. Szavai szerint a Tisza Pártnak, saját elmondásuk szerint is kötelesége igazodnia az Európai Néppárt (EPP) álláspontjához. A Tisza Párt Brüsszelhez való igazodása több migrációt, több háborús kiadást jelent és kevesebb pénzügyi támogatást Magyarországnak.

- jelentette ki. Akinek számít Magyarország szuverenitása, kultúrájának és pénzügyi önállóságának megőrzése, az csak a Fidesz-KDNP EP-képviselőire számíthat - tette hozzá Dömötör Csaba. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a költségvetési összegek módosításainak szavazása során az európai parlamenti választásokon vereséget szenvedett baloldali többség egy háborús költségvetésre szavazott. Olyan költségvetésre, mely az intézményes politikai zsarolást, a "jogállamisági dzsihád" folytatását, a "genderideológiai-, valamint woke őrületet" és a Soros-hálózatot finanszírozza.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (j5) a Patrióták Európáért frakció vezetőinek találkozóján a brüsszeli Magyar Házban 2024. október 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Fidesz-KDNP képviselői, a Patrióták Európáért frakcióval összhangban, a tagállamok szuverenitásának védelmében ezeket a módosításokat elutasították - tájékoztattak. A Patrióták Európáért frakció ugyanakkor számos ponton kiállt Magyarország mellett. Képviselőik sürgetik, hogy a politikai zsarolás miatt visszatartott, Magyarországnak jog szerint járó uniós fejlesztési pénzeket mielőbb fizessék ki. Követelik, hogy a Magyarországnak jog szerint járó, de eddig még ki nem fizetett fejlesztési pénzeket ne lehessen más célokra, vagy más országokban elkölteni - írták.

Az ERASMUS+ és a Horizont Európa programok kapcsán a Patrióták frakciója követeli azt is, hogy az Európai Bizottság vonja vissza azt a diszkriminatív döntését, mellyel kizárta a magyarországi egyetemek, kutatók és magyar diákok részvételét a programokból. Az uniós bizottság döntése óriási károkat okozott a magyar egyetemeknek és diákoknak, versenyhátrányba kerültek európai társaikhoz képest - hívták fel a figyelmet.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.