Pesti Srácok

Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után

Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után

Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legkevesebb 10 halálos áldozatot találtak.

Az esőzések nyomán a folyókon levonuló árhullám miatt egyes helyeken továbbra is a védekezést helyezik előtérbe az Egyesült Államok délkeleti szövetségi államának középső részén. Ron DeSantis kormányzó pénteken továbbra is azt kérte a lakosságtól, hogy legyen körültekintő többi között a leszakadt villanyvezetékek miatt. Ahogy fogalmazott, "abban a szakaszban vagyunk, amikor a halálesetek megelőzhetők.

A helyes döntéseket kell meghozni, és tisztában lenni a kockázatokkal". Az állam területén még pénteken is több mint 2 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, ami 1 millióval kevesebb, mint a hurrikán csütörtök reggeli elvonulását követően. A helyreállításon mintegy 50 ezer szakember dolgozik. Az utólagos értékelések szerint a Milton hurrikán nem hozott akkora, 3 métert meghaladó tengeri árhullámot, mint amitől a szakemberek tartottak a Tampa-öböl körzetében, ugyanakkor a károkozás mértékét növelte, hogy a hurrikánt helyi forgószelek, tornádók sorozata kísérte. Joe Biden elnök pénteken tartott tájékoztatóján közölte, hogy a teljes kár mértéke 50 milliárd dollár lehet, a helyreállításhoz pedig segítséget ígért.

A Fehér Ház pénteken bejelentette, hogy Joe Biden vasárnap felkeresi a katasztrófa sújtotta államot. Ahogy az elnök mondta, ha lehetősége van rá, találkozik a republikánus kormányzóval is, akit együttműködőnek nevezett, és hozzátette, hogy a viharra való felkészülés során is jól tudtak együtt dolgozni. A Milton hurrikán szerdán késő este érte el Florida középső részének partvidékét nyugat felől, keleti irányban áthaladva a szárazföld felett csütörtökön reggel hagyta el az Egyesült Államok területét. A 3-as erősségű hurrikánként, óránként 150 kilométer sebességet meghaladó széllökésekkel érkező viharzóna gyengült, de Florida keleti partvidékén is hurrikánként okozott jelentős károkat, Daytona Beach körzetében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Rebecca Blackwell

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.