Pesti Srácok

Idén is Magyarországra látogat a finn Mikulás

null

A Mikulásgyár meghívására idén is eljön Magyarországra c, a finn Mikulás - közölte a Mikulásgyár Alapítvány vasárnap az MTI-vel.

A Mikulásgyár, Magyarország egyik legnagyobb karitatív, adománygyűjtő rendezvénye idén ünnepli húszéves fennállását, az akciót 2024. november 29. és december 21. között tartják - írták közleményükben. Az évforduló alkalmából a finn Mikulás 13 napon át járja majd az országot, hogy személyesen találkozzon a magyar gyermekekkel, és átadja nekik az ajándékokat - tették hozzá.

A jubileumi évben a Mikulásgyár célja, hogy legalább 120 ezer kilónyi tartós élelmiszert gyűjtsön össze, és osszon szét a rászoruló családok között. Emellett legkevesebb 25 ezer gyermeket szeretnének megajándékozni Joulupukki látogatásával. Tavaly a Mikulásgyár 54 kistelepülés 8314 gyermekének juttatott minőségi adománycsomagokat. Joulupukki 10 nap alatt 10 település 20 eseményén 17 ezer gyermekkel találkozott, 3300 kilométert tett meg Magyarországon.

A közlemény idézi Zsolnai Endre főszervezőt, aki azt mondta, hálásak minden adományozónak és önkéntesnek, akik segítenek nekik a Mikulásgyár sikeres működésében. "Bízunk benne, hogy a jubileumi évben még több gyermek arcára csalhatunk mosolyt a finn Mikulás és önkénteseink segítségével" - fogalmazott a szervező.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.