Pesti Srácok

Közel-keleti tűzszünetet szorgalmaztak az Európai Unió déli államai Páfoszban

Közel-keleti tűzszünetet szorgalmaztak az Európai Unió déli államai Páfoszban

Közel-keleti tűzszünetet szorgalmaztak az Európai Unió déli államait tömörítő Med9 országcsoport vezetői és II. Abdallah jordániai király pénteken Cipruson. A csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia elnök kitartott az Izraelre történő nyomásgyakorlás mellett.

A francia elnök, az olasz és a spanyol miniszterelnök, Giorgia Meloni és Pedro Sánchez közös közleményben fejezte ki felháborodását amiatt, hogy négy ENSZ-békefenntartó sebesült meg csütörtökön és pénteken Dél-Libanonban. A három ország vezetői, amely országok a legnagyobb kontingenssel vesznek részt az ENSZ libanoni missziójában (UNIFIL), elítélték, hogy az izraeli hadsereg az UNIFIL-re lőtt, és azonnali tűzszünetet követeltek. A Med9 – amelynek tagja Portugália, Görögország, Szlovénia, Horvátország és Málta is, Cipruson találkoztak, hogy megvitassák a közel-keleti válságot, amellyel szemben a diplomácia a jelek szerint tehetetlen.

Egy éve – a Hamász iszlamista palesztin szervezet Izrael elleni véres támadása óta – folyik pusztitó háború a Gázai övezetben, de Izrael jelenleg a libanoni Hezbollah síita szervezettel is harcban áll, ami felveti a térség lángba borulásának a veszélyét. A gázai és libanoni konfliktusok kapcsán a Med9 felszólította a feleket a harcok beszüntetésére és a tárgyalások újrakezdésére, hogy "igazságos és tartós megoldást találjanak a térségben" - közölte Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi elnök.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron. A francia elnök azonnali tűzszünetet szorgalmazott mind a Hamász által 2023. október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok, mind az erőszakot elszenvedő polgári lakosság érdekében, és azért, hogy elkerüljék az erőszak kiszélesedését a térségben.

– hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy nem Izrael és baráti népe lefegyverzésére törekszik az őket fenyegető veszéllyel szemben. A vezetők továbbá megvitatták a Gázai övezetbe küldött humanitárius segély növelését, amellyel kapcsolatban Jordánia egy újabb tervet mutatott be.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.