Pesti Srácok

Letartóztatták Izraelben egy hálózat hét tagját, amely a gyanú szerint Iránnak kémkedett

Letartóztatták Izraelben egy hálózat hét tagját, amely a gyanú szerint Iránnak kémkedett

Letartóztatták Izraelben egy hálózat hét tagját, amely a gyanú szerint Iránnak kémkedett - jelentette be hétfőn a Sin Bet belföldi hírszerző szolgálat és a rendőrség.

A Haifán és környékén élő hét ember két éven át érzékeny információkat gyűjtött katonai támaszpontokról, az energetikai infrastruktúráról és kiemelkedő izraeli személyiségekről. Hat-hétszáz feladatot teljesítettek. A hatóságok az illetők közül megneveztek ötöt, kettő azonban kiskorú, akinek kiléte nem közölhető. Kihallgatásukon arra hivatkoztak, hogy „a pénz rabjai lettek”.

Ugyanis szolgáltatásaikért több százezer dollárt kaptak, részben banki átutalás formájában orosz turistáktól, részben kriptovalutában.

A feltételezett kémek információkat szereztek és továbbítottak az izraeli légierő nabatimi és ramat-davidi támaszpontjairól, a tel-avivi főhadiszállásáról, a Vaskupola légvédelmi ütegek helyéről. Az iráni hírszerzés két ügynöke irányította őket. Az irániak stratégiai helyek térképeivel és fejlett technológiájú készülékekkel segítették őket. A térképeken be volt jelölve például a Golani katonai egység kiképzőlaktanyája, amelynek ebédlőjét a közelmúltban Libanonból dróntámadás érte.

PestiSracok facebook image

Emellett követtek egy magas pozícióban lévő izraeli vezetőt és fiát, és a gyanú szerint merényletet terveztek ellenük. A gyanúsítottak a rendőrség szerint információt szolgáltattak azokról az izraeli katonai bázisokról, amelyeket azután idén áprilisban iráni támadás ért, majd megbízóik megvizsgáltatták velük az okozott károkat.

A vád ellenük hivatalosan az ellenség segítése háború idején, és ha bűnösnek találják őket, akkor életfogytig tartó börtönre vagy akár halálra is ítélhetik őket. Az utóbbi időben több olyan esetet lepleztek le a hatóságok, amelyben Irán számára kémkedtek Izraelben, de az izraeli média szerint ez az eset különösen súlyos.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.